3. fejezet

Lucille már százszor is megbánta, amit az isten fejéhez vágott. Nem akart Loki lelkébe taposni, de egyszerűen kikívánkoztak belőle a szavak. Dühös volt rá, amiért tönkretette Thor életét, ugyanakkor rosszul esett így látnia Lokit.

Úgy döntött, hogy a kezébe veszi az irányítást, és felkeresi. Nem bírta tovább elviselni ezt az állapotot és a bezártságot. Loki halálosan megfenyegette őt, hogy ne merészelje elhagyni a szobát. Ugyan védőbűbájt bocsátott rá, de az nem azt jelentette, hogy láthatatlan.

Lucille mély levegőt vett, megfogta a kilincset, és kitárta az ajtót. Még sohasem járt kint, mivel Loki mindjárt ebbe a szobába teleportálta őt. Csodálkozott azon, hogy nem zárta be, de gyanította, csak azért, mert ez is a játékának a része. Valószínűleg kíváncsi volt arra, mikor fogja megszegni a parancsát. Talán már tervet is kieszelt arra, mit fog tenni vele az engedetlensége esetén. Lucille a szíve mélyén reménykedett abban, hogy Loki nem olyan gonosz, mint amilyennek mutatja magát, és nem fogja elmetszeni a torkát. Vagy még rosszabb.

A szobájának az ajtaja egy hosszú, aranydrapériával bevont folyosóra vezetett, aminek a falait festmények illetve trófeák díszítették. A padló szintén aranyból készült, és tükörsima volt a felülete. Lucille arra gondolt, mennyire tetszene a kisöccsének, Kennynek, és látta lelki szemei előtt, ahogy a fiú önfeledten kacagva csúszkál rajta. Hiányzott neki, ahogyan a családjának a többi tagja és a barátai is. Nem merte megkérdezni Lokit, mikor láthatja viszont őket, mert félt attól, ha azt mondaná, évek múlva, akkor teljesen összetörne. Meg akarta kímélni magát a fájdalomtól.

A folyosóról egy teraszra ért, amit gazdagon díszített, aranyból készült oszlopok szegélyeztek. Ugyan a szobájából pazar kilátás nyílt Asgardra, de az csak egy kis szeletkéje volt a teljes képnek.

Rátámaszkodott a korlátra, és körbetekintett. Az ég káprázatos, narancs- bíbor-és lila színekben pompázott, és annak ellenére, hogy nappal volt, fényesen ragyogtak a csillagok. Az istenek birodalmát erős kőfal vette körül, és azon túl hegyek magasodtak. Legnagyobb döbbenetére a távolban egy vörös, sárkányra emlékeztető lényt látott meg elsuhanni, de olyan gyorsan eltűnt a láthatáron, hogy a szeme káprázásának tudta be.  A szivárványhíd, a Bifrost keresztülszelte a sebes folyású, kristálytiszta folyót, ami egy végtelenbe vesző vízesésben végződött. Az aranypalota köré kupolás házak épültek a fákkal és virágokkal borított hegyoldalon. Némelyik kastélynak is beillett volna. A folyópartról tornyok törtek a magasba - „valószínűleg őrtornyok” - állapította meg magában. Nyugalmat, végtelen nyugalmat és békességet árasztott magából a hely. El sem tudta képzelni, hogy itt, ezen a helyen bármi rossz történik.

- Üdv – köszönt rá valaki, amire összerezzent, és megfordult.

Siffel találta szembe magát, aki ezúttal hosszú, mélyvörös ruhát viselt. Hollófekete, egyenes szálú haját szabadon hagyta lógni, és nyakában vékony ezüstlánc díszelgett.

- Üdv – köszönt vissza Lucille.

- Á, a midgardi, akit Loki rejteget.

- Sif úrnő?

- Szólíts csak Sifnek – könyökölt rá a párkányra a nő. Lucille követte a példáját. – Hogy tetszik Asgard?

- Lenyűgöző!

- Aggódtunk érted Thorral. Loki jól bánik veled? – fordult felé az istennő aggódva.

- Azt leszámítva, hogy hobbiból halálosan fenyeget, és három napja egyvégtében duzzog, igen – felelte Lucille sztoikusan.

- Ne is törődj vele. Ő így fejezi ki azt, ha kedvel valakit.

- Elég… furcsán mutatja ki.

- Mindig is nehéz eset volt… De te talán jó hatással vagy rá.

- Én? – kerekedett ki a lány szeme. – Azóta, amióta itt vagyok, már háromszor fenyegetett meg!

- Igazad van. Menthetetlen. – Egymásra mosolyogtak, majd tovább kémlelték a tájat. Hosszú csend állt be.

- Nagyon szép ez a ruha – jegyezte meg Lucille, és eszébe jutott a harcos-öltözet, amit Sif az első találkozásukkor viselt. Abban úgy nézett ki, akár egy amazon, és eléggé szembetűnő volt a különbség. A vörös remekül illett a kreolos bőréhez és a haja színéhez. A finom szövet ráfeszült izmos, formás idomaira és magas, karcsú alakja királynői külsőt kölcsönzött neki – igazán gyönyörű volt. Lucille pontosan így képzelte el az istennőket.

- Csak felpróbáltam – felelte vállrándítva.

- Randi? – mosolyodott el Lucille. Magából indult ki – ő legfeljebb csak bálba, vagy akkor húz fel ilyen öltözetet, ha jó benyomást akar tenni valakire.

- Nem nevezném annak… - vakarta meg a tarkóját a nő, mint akinek kellemetlen a téma.

- Ebben a ruhában biztos, hogy észre fog venni téged.

Sif reményvesztetten felsóhajtott.

- Ha eddig nem vett, most se fog. Thor úgy tekint rám, mint a barátjára, és ez így is van rendjén. – Lucille figyelmét nem kerülte el, hogy Sif hangja mennyire lemondóan cseng. Megsajnálta a nőt.

- Thor? - kapta fel a fejét a lány.

- Igen, ő… - sóhajtott fel újra.

- Mi van, ha ő is úgy érez felőled, csak nem meri bevallani, mert pont attól tart, amitől te? Hogy te csak a barátjaként tekintesz rá?

- Nehezen hiszem… De nem számít.

- Én azért szurkolok nektek! Ha pedig ebben a ruhában nem vesz észre, akkor vak. Egyébként nem láttad valahol Lokit?

- De, nemrég. Igencsak feldúltnak tűnt.

- Merre ment?

- Azt nem kötötte az orromra. De nekem van egy sejtésem.

- Mi az?

- Látod ott, azt a vízesést? Ha rosszkedvű, mindig odamegy búslakodni. Persze azt hiszi, nem tudunk a búvóhelyéről, szóval el ne mondd neki, hogy tőlem kaptad a tippet!

- Ígérem! Köszönöm – indult el Lucille, de Sif utánaszólt:

- Átadnál neki egy üzenetet?

- Mi lenne az?

- Hogy becsüljön meg téged, mert ha össze meri törni a szívedet, én a csontjait fogom! – vigyorodott el Sif, amire Lucille elpirult.

- De hát én nem is vagyok… - kezdett bele, ám a harcosnő már távol járt, így csak magában fejezte be: „… szerelmes Lokiba.”

Még egy darabig álldogált, a beszélgetésen merengve, aztán tanácstalanul körbetekintett. Ugyan nem tudta, hogyan fog a vízeséshez jutni, de látta, merre található, így elindult az irányába. Egy széles, színes kövekkel teleszórt út vezetett be, a fák közé. Lucille arra vette irányát, és végtelenül hálás volt, hogy senkivel se találkozott össze út közben egy elegáns ruhát viselő, csinos hölgy kivételével, aki úgy nézett rá, mintha legalábbis szájkosarat viselne. Persze megértette a reakcióját, elvégre Asgardban nem sok ember mászkál kinyúlt melegítőben.

Az erdő, amin keresztülhaladt, olyan volt, akár egy életre kelt képeskönyv. A fák csak úgy roskadoztak a termésektől, és az ágakon rikító színekben pompázó madarak trilláztak. A hamvas, zöld fűben sohasem látott virágok és növények nőttek – némelyik elérte a két métert is. A levegő nehézkes és tömény volt a virágok és gyümölcsök bódító illata miatt. Lucille szájában összefutott a nyál, és mélyet szippantott az éltető oxigénből. Feltöltődött tőle, és elméjére vattacukorszerű, édes felhő ereszkedett. A fák ágai összefonódtak a feje fölött, és sziromeső hullott alá róluk. Lucille kinyújtotta a kezét, és elkapott egyet. Hamarosan vízcsobogás hangja ütötte meg a fülét, amire megdobbant a szíve. „Loki.”

Néhány perc gyaloglás után végre meglátta a vízesést, ami a végtelenbe csobogott alá. Különös és nem mindennapi látvány volt – Lucille-t rabul ejtette a látvány. Még a lélegzete is elállt, így összerezzent, amikor egy jól ismert, jeges hang így szólt hozzá:

- Megmondtam, hogy nem hagyhatod el a szobát.

A lány Loki irányába fordult, aki egy kiugró sziklaormon ücsörgött a víz kellős közepén.

- Sajnálom – felelte bűnbánóan Lucille. – De beszélnem kell veled.

- Nincs miről beszélnünk. Már mondtam. Végeztem veled.

- De… – Lucille érezte, hogy a gyomra görcsbe rándul nem csak Loki szavaitól, hanem a bennük bujkáló ridegségtől.

- Ha nem akarod, hogy ledobjalak a vízesésről, azt ajánlom, sürgősen menj vissza a szobádba. Amíg szépen mondom.

- Nem! – szólt a lány dacosan, és felszegte a fejét.

- Hogy mondod?

- Nem! – ismételte nyomatékosabban.

Lucille hirtelen ötlettől vezérelve levette a tornacipőjét, feltűrte a melegítőnadrágjának a szárát, és belegázolt a vízbe, amit kellemesen melegnek talált. Ahogy lépdelt befelé, a talaj fokozatosan mélyült, és a sodrás erősebbé vált. Váratlanul megcsúszott a lába egy sima kövön, és elveszítette az egyensúlyát. Az adrenalin és rémület megsemmisítő erővel csapott le rá – végigpergett előtte az egész élete, ahogy az ár elemi erővel sodorta őt a végtelen, a teljes pusztulás felé… Nem tudott tenni semmit ellene, még kiáltani se bírt, mert a félelem lebénította minden porcikáját.

„Ments meg, Loki!” – ez volt az utolsó gondolata... És mintha az isten meghallotta volna a könyörgését, két erős kezet érzett a csuklóján. Lokinak sikerült elkapnia őt, pont még mielőtt beleeshetett volna a zuhatagba. Lucille egész testében reszketett, és görcsösen kapaszkodott a férfiba. Loki megragadta egyik kezével a térde alatt, míg a másikkal a válla alatt támasztotta meg. A lány automatikusan az isten nyaka köré fonta a karját, és ráhajtotta a fejét a mellére. Kint, a parton Loki talpra állította a földön, de nem engedte el – nem is tudta volna, mert Lucille úgy csimpaszkodott belé, mintha még mindig veszélyben forogna az élete. Lucille a sokk miatt halkan sírdogált, de Loki karjai közt megnyugvást és oltalmat talált. Hamarosan a sírása pihegéssé szelídült, és megfeszült izmai ellazultak.

- Köszönöm… Köszönöm, hogy megmentetted az életemet – hálálkodott a lány, és tengerkék, könnyáztatta szemét mélyen belefúrta az isten acélszínű íriszébe.

- Á, ugyan! Csak azért tettem, mert holtan nem sokra mennék veled.

Lucille csalódottan kibontakozott az ölelésből.

- Csak ezért kellek neked, igaz? Mert szükséged van a segítségemre.

- Lenyűgöz a felismerőképességed! Nem is vagy te olyan buta halandólány létedre.

- Ez igazán kedves bók – húzta el a száját a lány.

 - Oszd be, nem sűrűn fogsz kapni.

- Mindjárt gondoltam… - sóhajtott fel, és helyet foglalt a parton a zöld fűben. Hamarosan Loki is követte a példáját. Jó darabig csendben ültek, amit végül a lány tört meg:

- Sajnálom, amit mondtam… Nem gondoltam komolyan. Frigga és Thor szeret téged, és… - kezdett bele nehézkesen, ám Loki nem hagyta végigmondani.

- Thor? – kacagott fel érzelemmentesen. – A fennhéjazó, nagyképű bátyámat csak egyvalaki érdekli, saját maga! Frigga nevét pedig ne merd a szádra venni! – feszült ökölbe a keze.

- Látod, Loki? Ha nem szeretnéd őket, nem reagálnál így.

- Szeretni?! – horkantott fel gúnyosan. – Jól mondtad, emberlány. Engem senki se szeret, és én se szeretek senkit – nézett félre.

- Tudod jól, hogy ez nem igaz. És ha ez számít valamit, én… - harapta el a lány mondatát, és elpirult.

Loki nemtörődömül felé fordult, de Lucille látta a tekintetében a felcsillanó kíváncsiságot.

- Igen…?

- Szóval, én egészen… kedvellek – vallotta be, és komolyan gondolta. Minden különcsége ellenére kedvelte Lokit.

- Valóban…? – kérdezte az isten meglepetten, de aztán elkomorult a tekintete. – Ezt csak azért mondod, mert forgatsz valamit a fejedben!

- Miért nem hiszed el, hogy vannak olyanok, akiknek igenis számítasz?

- Miért is? – tette a férfi a mutatóujját a szája elé, és töprengő arcot vágott. – Á, már tudom! – emelte fel az ujját, és felvonta a szemöldökét. – Egy: Thor. Kettő: Odin. Három: öö, várjunk csak… Thor?

- Thor szeret téged! És biztos vagyok benne, hogy Odin is.

Loki színtelenül felkacagott.

- Ó, tényleg? Igen érdekesen mutatják ki! Az egész, eddigi életem hazugság volt, és a bátyám árnyékában kellett élnem! Ha ez a szeretet, én köszönöm, de nem kérek belőle!  

Loki arca mély fájdalmat és kétségbeesést tükrözött, hiába sütött a szavaiból a maró gúny. Lucille megsajnálta őt, és bátortalanul ráfonta az ujjait az isten ökölbe feszült kezére. Loki összerezzent, és el akarta húzni, de a lány enyhén megszorította.

- Tudom, hogy ez rajtad nem segít, és nem számít, de… sajnálom. Őszintén.

- Nincs szükségem a szánalmadra - tépte ki Loki a kezét a szorításából, azzal felkelt, és faképnél hagyta a lányt.

Lucille még sokáig ült ott a gondolataiba mélyedve, olyan sokáig, hogy leszállt az éj. Miért nem képes Loki bízni? Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, ezt jól tudta… De legalább megadhatná magának az esélyt…!

Mélyet sóhajtott, és hátravetette a fejét. A végtelen eget sárgászöld, északi fényhez hasonlító jelenség és megannyi csillag ragyogta be. A távolban két, egy világoskék és egy bíbor színben játszó bolygó fénylett. A levegő érezhetően lehűlt, de a kellemesen langyos idő megmaradt. A melegítőfelsőjét levette, hogy száradjon. Utánanyúlt, és belebújt. A háta mögül súlyos léptek hallatszottak, amire megijedt, és megfordult. Thor ismerős, robosztus alakja közeledett felé.

- Loki mondta, hogy itt talállak – ült le mellé. – Azt állítja, nem bántott, de én nem hiszek neki.

- Ami azt illeti, tényleg nem bántott. Sőt, megmentett.

- Nahát, ezzel nem is dicsekedett. Persze sohasem dicsekszik azzal, ha jót tesz.

- Ártana az imagének.

Thor felnevetett.

- Igen, Loki szereti gonoszabbnak beállítani magát, mint amilyen.

- De hát megpróbált megölni! Nem is egyszer.

- Lassan kezdek hozzászokni – legyintett a férfi. – De téged nem bántana.

- Honnan veszed?

- Téged kedvel. A maga módján.

- Úgy érted, a maga fura, beteg és antiszociális módján?

- Valahogy úgy – mosolygott Thor. – De ha nem bírsz már vele, csak szólj, és én helyreteszem – villogtatta meg a pörölyét.

A lány felkacagott.

- Csak nyugodtan! Egyébként hogy ment a ran… akarom mondani, találkozó Siffel?

- Ittunk, és beszélgettünk. A szokásos.

- Irigylem őt, olyan szép – jegyezte meg Lucille ártatlanul. Remélte, hogy Thor veszi a lapot, és elkezd végre nőként tekinteni Sifre.

- Hm, most, hogy így mondod, van benne valami!

- Az a ruha, amit ma viselt, kifejezetten jól állt rajta.

- Mondtam is neki, milyen csinos.

- Igazán? Szerintem ő is annak tart téged. Mármint jóképűnek – ütötte tovább a vasat Lucille.

- Annak tart? – lepődött meg az isten.

Lucille arra gondolt, hogy Thor tényleg vak… Teljesen nyilvánvaló volt a számára, hogy Sif odáig van érte.

- Meglehet – biccentett a lány sokatmondó mosollyal. – Viszont induljunk, mert kezd hűvös lenni.

Thor feltápászkodott, majd így szólt:

- Kapaszkodj belém.

Lucille átfogta az isten széles mellkasát, Thor pedig fél kézzel szorosan magához ölelte. A következő pillanatban kiszaladt a lábuk alól a talaj, és hatalmas sebességgel száguldottak a levegőben a Mjölnir varázserejének köszönhetően. Lucille felsikoltott, és lehunyta a szemét. Hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor Thor végre letette a szobája ajtaja előtt.

- Jól vagy? – kérdezte Thor, mert Lucille a fejét fogta, és a falnak támaszkodott.

- Azt hiszem, maradok a sétánál… De köszönöm, hogy visszahoztál.

- Jó éjt, Lucille.

- Jó éjt, Thor – nyitott be a szobájába. Ruhástul rávetette magát az ágyára, és pár percen belül már aludt is.

Vihar után - 2. fejezet

Itt az új rész, remélem, kapok egy kis véleményt is :3 Nagyon örülnék neki ^^

Amikor odaértek a palotába, a tüzet már eloltották. A bálteremben gyulladt ki valami – ez derült ki Odin beszámolójából.

- Loki – morogta Thor az orra alatt, és dühösen öccse szobája felé vette irányát Siffel a nyomában. Benyitottak hozzá, és legnagyobb döbbenetükre Lokit nem egyedül találták…

Egy fiatal, húszas évei elején járó lányt pillantottak meg, aki épp magyarázott valamit Lokinak. Hosszú, mézszőke haja a háta közepéig ért, és midgardi ruhát viselt – történetesen egy kissé kinyúlt, „Nightwish” feliratú pólót, és kék farmert. Thor jól ismerte őt, és épp ezért volt akkora a meglepődése.

- Lucille…? – nézett rá meghökkenten, nagyokat pislogva. A lány és Loki is ugyanolyan tanácstalannak tűnt.

- Hallottál arról, hogy kopogás? – szólalt meg végül Loki gúnyosan.

- Lucille? És te?! Csak azt ne mond, hogy elra…

- Loki nem rabolt el – mondta a lány csendesen, és kissé elpirult.

- Te saját önszántadból vagy… vele?! – hüledezett Thor.

- Mi? Ja, dehogy, mi nem járunk! – gyúlt még vörösebbre a lány arca. Loki láthatóan élvezte a kínlódását.

- Álljon meg a menet!  - szólt közbe Sif. – Hogy kerül Loki szobájába egy halandó, és ti honnan ismeritek egymást?!

- A Földön tett látogatásom során találkoztunk. Lucille jó barátom – felelte Thor, amire a lány bólintott.

- És hogy jön képbe Loki?

- Kötöttem vele egy alkut.

- …aminek értelmében Lucille fogo… vendég volt nálam egy hónapig – fejezte be kajánul vigyorogva Thor fogadott öccse.

- Fogadjunk, te csináltad a tüzet is, hogy eltereld Odin figyelmét, és becsempészhesd.

- Na, de bátyám! Hát miket feltételezel rólam? – Loki teátrálisan a szívére tette a kezét, és a lehető legártatlanabbul pislogott rájuk. Lucille elfojtott egy kuncogást, Thor és Sif azonban sötét pillantást vetettek rá.

- Szólok neki. Jobb, ha tőlem tudja.

- Menj csak – hagyta rá Loki szemrebbenés nélkül.

Thornak ez gyanús volt, ezért visszafordult.

- Nem versz át engem! Mi ebben a trükk?

- Nincs semmi trükk – nézett rá Loki ártatlanul. Thor azonban túl jól ismerte az öccsét, és tudta, hogy ilyenkor egészen biztosan valami rosszban sántikál.

- Nem hiszek neked! Ki vele!

- Mondd csak el Odinnak, hogy én gyújtottam a tüzet, hogy becsempészhessem az emberlányt. Habár szerintem az jobban érdekelné, hogy az elsőszülött fia titokban szövetséget kötött a sötét elfekkel. – Szája sarkában kegyetlen mosoly bujkált.

- Tudod jól, hogy ez nem igaz! – emelte fel Thor a hangját.

- Ó, én azt nagyon is jól tudom. De Odin viszont nem – mosolyodott el ravaszkásan.

Thor haragosan nézett Lokira, és rá is rontott volna, ha Sif hozzá nem ér a kezéhez.

- Úgyse hinne neked! – vágta hozzá megvetően.

- Tegyünk egy kísérletet? – vigyorgott fölényesen.

- Loki, Thor csak… - próbálkozott Lucille, amire a férfi letorkollta:

- Hallgass, emberlány!

- Elismerésem, Loki! Te aztán tudod, hogy kell bánni a nőkkel! Igazi úriember! – jegyezte meg Sif. – Lucille, részvétem.

- … ami azt illeti… - kezdett bele, de Loki ismét belevágott a szavába:

- Lucille hálás lehet azért, hogy elhoztam ide!

- Puszta szívjóságból, mi? – gúnyolódott tovább a harcos nő.

- Dolgunk van itt.

- Ugyan mi dolga egy halandónak az istenek birodalmában?

- Ha elárulnám, meg kéne, hogy öljelek – foglalt helyet Loki az ágyán, és kényelmesen a térdére támaszkodott.

- Állok elébe! – villant meg harciasan a nő szeme.

- Gyere, Sif. Csak az időnket vesztegetjük.

Thor lebecsmérlően végigmérte somolygó öccsét, majd faképnél hagyták őket.

- Most mit teszel? Elmondod Odinnak az igazat?

- Nem tudom, Lokinak mi a terve Lucille-lel, de hagyom, hadd játssza a kis játékait. Talán nem is olyan nagy baj, hogy magával hozta a halandót Asgardba. Lucille jó hatással van rá.

- … mint a mellékelt ábra mutatja – jegyezte meg Sif cinikusan.

Thor felnevetett.

- Hát igen, ráférne még egy kis kupálódás…

- Rád meg egy kis kupán vágás! Gyere, harcolj velem! – ütött bele a vállába a nő.

- Most nem alkalmas, Sif. Beszélnem kell atyámmal.

- Elmondod neki, hogy Loki egy midgardit rejteget?

- Órák kérdése, és a tudomására jut – legyintett. – De úgyis magához fog hívatni előbb-vagy utóbb. Jobb, ha elébe megyek.

Ekkor Röszkva, Thor szolgája jelent meg előttük.

- Uram, az atyja látni kívánja önt – szólalt meg, és udvariasan meghajolt.

- Na, tessék! Nem megmondtam?  - vigyorodott el Thor, amire Sif megcsóválta a fejét.

A férfi az atyja elé járult, aki ott ült az aranytrónon.

- Hívattál, atyám – hajolt meg előtte illedelmesen.

- Loki ügyében hívattalak. Mint bizonyára te is észrevetted, mostanában a szokásosnál is különösebben viselkedik. Nem tudod, mi lehet ennek az oka?

- Loki mindig is kiszámíthatatlan volt – vont vállat Thor könnyedén. – Bizonyára csak egy újabb korszakát éli.

- Meg vagyok győződve róla, hogy ő csinálta a tüzet, mint azt már mondottam. Neked mi a véleményed erről?

- Efelől inkább Heimdallt kéne megkérdezni.

- Ő nem látott semmi gyanúsat. De mint tudjuk, Loki gyakran jár külön utakon. Megkérhetnélek rá, hogy nézz egy kicsit a körmére az öcsédnek?

- Az imént beszélgettem vele.

- Mondott valamit a tűzzel kapcsolatban?

- Egy szót sem – hazudta Thor. Tulajdonképpen csak azért falazott az öccsének, mert emlékezett arra, hogy Odin mennyire nem örült Jane-nek, amikor a nőt Asgardba vitte. Azt mondta, semmi keresnivalója egy halandónak az istenek birodalmában. Kedvelte Lucille-t, és őszintén bízott abban, hogy az emberlány jobb belátásra fogja bírni Lokit. Ugyanakkor aggódott is érte, mert gyanította, hogy az öccsének fogalma sincs arról, hogy kell bánnia egy nőnemű lénnyel. Most, hogy így visszagondolt, rájött, hogy tulajdonképpen egyszer sem látta nő társaságában. Csak remélni merte, hogy Lucille saját önszántából ment Lokival, és nem áll varázslat hatása alatt. Egyszer a lány valami „Stockholm-szindrómáról” magyarázott neki, és amiatt aggódott, hogy abban szenved. Thor bízott abban, hogy nem halálos, vagy hogy ez a bizonyos „szindróma” nem a szinonimája Loki bűbájának.

- Ha megtudom, hogy szembeszegültél az akaratommal, és hazudtál…- nézett rá Odin gyanakodva.

- Sohasem tennék ilyet – felelte Thor szemrebbenés nélkül.

- Azt ajánlom is. Most távozhatsz – intett a Mindenek Atyja a kezével.

Fia meghajolt, és egyenesen Sifhez ment, a gyakorlótérre. Tudta, hogy ott találja a barátaikkal együtt.

- Na, mi az, nagyfiú? Jöttél megveretni magadat? – mosolygott rá a nő, miközben csapást mért ellenfelére, Fandrallra. A férfi megtántorodott, és hanyatt vágódott, akár egy krumpliszsák.

- Azt csak szeretnéd!  - emelte fel Thor a Mjölnirt, és a nő felé suhintott vele. Sif ügyesen kivédte a csapást a kétélű fegyverével.

Hosszas, legalább három órán át tartó küzdelem után Sif végül megadta magát. Csak ők tartózkodtak a küzdőtéren, mindenki elment már aludni, vagy egyéb dolgára.

Thor nevetve elterült a nő mellett az illatos, frissen nyírt pázsiton.

- Jól leizzasztottál! – törölte le Thor a homlokáról az izzadtságcseppeket.

- Á, ez csak egy kis bemelegítés volt – mosolygott rá Sif. – Kijöttél a formából! – öklözött bele a vállába játékosan.

- Hagytalak nyerni – nevetett az ifjú isten.

- Na de kérlek – nézett rá Sif sugárzó arccal, és oldalt fordult, a férfi felé. Thor tekintete az eget kémlelte, tengerkék szemében visszatükröződtek a ragyogó csillagok. Még sohasem voltak ilyen közel egymáshoz. A szél fölkerekedett, és végigsimított rajtuk, akár egy gyengéd, langyos kéz. A férfi Sif felé fordult, és belenézett a nő olívazöld szemébe.

- Mi az? – vonta össze a szemöldökét az istennő.

- Csak… Te mindig ilyen szép voltál? – döbbent rá Thor, és úgy nézett a nőre, mintha életében először látná.

- Ezt most bóknak vagy sértésnek szántad? – kérdezett vissza Sif egyszerre boldogan, egyszerre meglepetten.

- Bóknak.

- Határozottan emlékszem, hogy én mindig is így néztem ki.

- Vak voltam eddig?

- Csak szerelmes. Az majdnem ugyanaz.

Mindketten kacagásban törtek ki a kijelentésre. Indokolatlan jókedvükben a végén már azon nevettek, ahogy a másik kacag. Thor még soha senkivel nem érezte ilyen jól magát, még Jane-nel sem. Vele nem tudott ilyen felszabadultan, önfeledten szórakozni. Bár ez lehet, annak volt köszönhető, hogy Jane-el az esetek túlnyomó részében vagy veszekedtek, vagy kórházban kötött ki miatta.

- Jó újra vidámnak látni téged – mosolygott szívből jövően Sif, és futólag megszorította Thor kezét. – Hiányoztál.

A férfi nem válaszolt semmit, csak magához vonta a nőt, és átölelte. Sif nem számított erre, de jól esett neki a gesztus, és ő is átkarolta a férfit. Hosszan, percekig voltak így, míg elengedték egymást.

- Öhh… ideje nyugovóra térni – tápászkodott fel a férfi, és talpra segítette a nőt.

- Igaz – bólintott Sif.

A palotába vezető utat zavarodott csendben tették meg, és Thor ezúttal – szokásához nem híven – egészen a szobájáig kísérte Sifet.

A nő ott állt a küszöbön, és elmélyülten tanulmányozta a padlót, Thor pedig tanácstalanul nézett rá. Nem tudták, mit mondjanak egymásnak.

- Hát akkor… jó éjszakát – köszönt el tőle végül a férfi, és sarkon fordult.

Sif azonban váratlanul megfogta a könyökét, amire megtorpant. A nő enyhén felpipiskedett, hogy felérje Thort, és megcsókolta az arcát.

- Jó éjszakát – mosolyodott el szégyenlősen, és magára zárta az ajtót.

***

Lucille White a vendégszobában feküdt, és olvasott. Két napja érkezett Lokival Asgardba, aki adott neki vagy egy tucat, érdekesebbnél érdekesebb könyvet. Amit most forgatott a kezei között, a rúnák használatáról és helyes alkalmazásáról szólt.

Loki nemes egyszerűséggel bejelentette Lucille-nek, hogy vele kell mennie. Nem fogadott el ellenszegülést, és nem is indokolta meg a lánynak, mi miatt. Csupán annyit közölt, hogy szüksége van a segítségére; azt már nem kötötte Lucille orrára, miféle szüksége.  

Miután letelt az egy hónap, számtalan mitológiai témájú könyvet olvasott Asgardról, illetve magáról Lokiról. Az isten azt mondta, a legnagyobb része csak kitaláció – a lány határtalan megkönnyebbülésére a „gyermekeire” vonatkozó dolog is. Ő a „teremtményeinek” nevezte őket, és jót mulatott az emberek élénk fantáziáján.

Előző nap, ahogy megérkeztek, Loki rögtön be is suvasztotta a lányt az egyik, mellette levő vendégszobába. Be se mutatta senkinek, amit a lány kissé furcsállt. Úgy döntött, megkérdi tőle az okát, bár Loki nem mutatott túl nagy hajlandóságot a feleletre. Megparancsolta, hogy maradjon a szobában, és ne mászkáljon el semerre, nehogy „bajba kerüljön”.

Ajtónyikordulás hangja ütötte meg Lucille fülét, amire felnézett. Loki állt előtte a szokásos, zöld-aranyszín ruhájában. Furcsamód vidámnak és feldobottnak tűnt. A lány ritkán látta ilyennek.

- Üdv, emberlány – köszöntötte széles vigyorral, és melléhuppant az ágyra.

- Mitől vagy ilyen jókedvű? – hökkent meg Lucille.

- Nosztalgiázok.

- Valóban? És miről? – A lány kezdett rosszat sejteni.

- Pont egy hónapja, hogy megtréfáltam egy kicsit azt a semmirekellő bátyámat, Thort.

Lucille rosszallóan összevonta a szemöldökét. Loki „tréfái” a legtöbbször legfeljebb csak neki viccesek, és közel sem olyan ártatlanok.

- Mit műveltél? – sóhajtott fel bosszúsan, a szemét forgatva.

- Felvettem annak az ostoba halandónőnek az alakját, akit a bátyám úgy szeret, és elhitettem vele, hogy eljegyeztek – kuncogott.

- Ez nem vicces! – nézett rá Lucille felháborodottan.

- Miért nem? – kérdezte Loki tettetett döbbenettel, és rávillantotta a Colgate-reklámba is beillő vigyorát.

- Thor szereti Jane-t! Nem tehetsz csak úgy tönkre egy jól működő kapcsolatot!

- Ez csak egy kis vicc.

- Szerinted ez vicces? Hogy éreznéd magadat Thor helyében?! Nincs jogod senkitől elvenni a boldogságát!

- Igen? És Thornak jogában áll? Neki jogában áll minden, csak nekem nem?! – nézett rá Loki összeszűkült szemmel.

- Thor akkor sem ezt érdemli.

Loki keserűen felnevetett.

- Valóban? Valóban nem? Thor, a nagy, Thor, a hatalmas, aki mindig, mindent megkap! Egy csettintés, és mind a kilenc világ a lábai előtt hever! Megérdemli a leckét! – Lokin látszott, hogy fortyog a dühtől és féltékenységtől. Lucille egy pillanatra megsajnálta, hisz jól tudta, hogy milyen kapcsolatban áll a férfi a bátyjával.

- De szeretik egymást!

- Szeretet…! Micsoda ostoba, felesleges érzelem! Thor bármelyik nőt megkaphatja, bármikor, és neki épp ezt a buta halandót kellett választania! Még hálás is lehet, hogy megszabadítottam tőle!

- A szeretet nem így működik! A szeretet nem keres okokat. Azt csak… érezni kell.

Lucille felemelkedett, hogy elmondja Thornak az igazat. Nem volt hajlandó ezt tovább hallgatni. Szívében keserűséget és csalódottságot érzett, mert azt hitte, Loki kezd jó útra térni… Sohasem tévedett még ekkorát.

- Hová mész? – tette Loki a lány elé a karját.

- Elmondom Thornak, mit műveltél!

Loki ekkor durván megragadta Lucille vállát, és lenyomta az ágyra. Az arcuk közel volt a másikéhoz, de nem annyira, hogy ne lássák egymás vonásait. Az isten szeme villámokat szórt, állkapcsát megfeszítette.

- Ha el mered mondani a bátyámnak, esküszöm, hogy megöllek! Megértetted?! – kérdezte fojtott hangon, vészjóslóan. Volt valami a tekintetében, amitől a lánynak az inába szállt a bátorsága. Eszébe jutott, hogy most már nem kell neki „élve és sértetlenül”, nem köti az alku, így minden további nélkül elmetszheti a torkát. Nyelt egyet, és lassan bólintott.

- Helyes. Tudtam, hogy lehet veled szót érteni – engedte el, és visszaegyenesedett.

Lucille felült, és vádlón nézett rá.

- Neked sosincs lelkiismeret-furdalásod?

- Nem jellemző – felelte a férfi egykedvűen.

- Én így nem maradok itt tovább. Haza akarok menni!

- Nocsak, nemrég még könyörögtél, hogy vigyelek magammal!

- Azt hiszem, erre mindketten egészen máshogyan emlékszünk. Tudtommal te akartad, hogy veled menjek, sőt, még azt se hagytad, hogy összeszedjem a holmijaimat.

- Na és? – kérdezte vigyorogva. Lucille dühbe gurult.

- Nem volt jogod tönkretenni két ember életét!

- Majd talál mást – legyintett Loki.

- Hát persze… Neked aztán lehet magyarázni a szeretetről, mert te senkit se szeretsz, és téged se szeret senki! – vágta hozzá a kemény szavakat. Nem tehetett róla; egyszerűen csak kibuktak belőle.

Loki egy pillanatig megkövülten bámult rá, majd lesütötte a szemét, és így szólt halkan:

- Hát így állunk.

Ahogy ezt kimondta, Lucille-re emelte a pillantását. Szemében fájdalom és keserűség ült, amitől hirtelen rosszul érezte magát.

- Loki, én… nem úgy értettem – kapta a szája elé a lány a kezét. Belátta, hogy ezúttal túl messzire ment. Nem akarta megbántani a férfit, de Loki képes volt egy perc leforgása alatt a végletekig felidegesíteni őt, pedig nehezen lehetett kihozni a béketűréséből. 

- Végeztem veled, halandó – közölte Loki jegesen, és otthagyta a lányt az elöntő érzésekkel.

Vihar után.... - 1. fejezet

Sziasztok!

Úgy döntöttem, készítek ennek a történetnek blogot, remélem, tetszik! Ez egy fanfic, ami a Thor és Bosszúállók univerzumában játszódik, és Loki áll benne a középpontban. Nem mondok el semmit róla, a modulsávban van egy kis ismertető, de ne az alapján ítéljétek meg, kérlek. (rémesen rossz ismertetőt tudok írni. ) Ennél azért jóval többről van szó, de olvassátok el, és megtudjátok! :) Remélem, nem okozok csalódást! Véleményt szívesen fogadok, nagy örömömre szolgálna, ha pipálnátok vagy írnátok pár sort,  hogy tetszik/mi nem tetszik :) Jó olvasást!

Arlene

Thor már alig várta, hogy találkozzon szerelmével, Jane-nel. Rettenetesen hiányzott neki, nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rá. Úgy döntött, meglátogatja, és magával viszi Asgardba. Mindent elrendezett, és felkészült a lány jöttére. Még egy tágas szobát is berendeztetett neki, közvetlenül az övé mellett. Bár gyanította, úgyis egymással lesznek a nap legnagyobb részében. De azt akarta, hogy otthon érezze magát. Szíve hevesen kezdett el dobogni, ahogy azokra az őzbarna szemekre és kívánnivaló ajkakra gondolt. Csókolni és ölelni akarta, a karjában tartani, és elveszni a tekintetében…

- Jane, én vagyok az! Engedj be! – dörömbölt Thor Jane lakókocsijának az ajtaján, ahol együtt lakott legjobb barátnőjével, Darcyval.

Hamarosan kinyílt az ajtó, és szerelme jelent meg előtte. Csupán egy szál rövidnadrágot és lenge pólót viselt.

Thor, amint meglátta, a karjába kapta a lányt, magához szorította, és szenvedélyesen megcsókolta. De Jane csókja egészen más volt, mint amit eddig megszokott. Hiányzott belőle a hév, mintha nem örülne szerelmének. Sőt, húzódozott tőle, ezért Thor megszakította a csókot, és összevont szemöldökkel nézett rá.

- Mi az? Te nem is örülsz? – vonta kérdőre csalódottan Jane-t, aki lesütötte a szemét.

- Thor, én örülök, csak... – kezdett bele nehézkesen a lány.

- Történt valami, amíg távol voltam? – Thor hangjába aggodalom vegyült, és rossz érzés kerítette hatalmába.

- Az a helyzet, hogy… én valaki mást szeretek – vallotta be Jane, és félrenézett.

Thor kővé dermedt a lány szavaitól.

- Mi? – Csak ennyi szaladt ki a száján, nem bírta felfogni szerelme szavait. Nem lehet, hogy Jane másba szerelmes! Nem… Ez képtelenség… - próbálta győzködni magát, és remélte, Jane csak tréfál vele.

- Sajnálom… Két év hosszú idő, és én nem tudtam ennyit várni. Tudom, hogy te halhatatlan vagy, és neked két év csak egy pillanat, de én csak egy egyszerű halandó vagyok.

- Nem… Ez nem lehet igaz… - tiltakozott a férfi, és ide-oda ingatta a fejét. Nagyon remélte, hogy ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébred. Hisz Jane szereti őt! Szeretnie kell…

- Sajnos igaz.

- Mondd, hogy nem az! – fogta a férfi a két kezébe a lány arcát. De Jane ismét elnézett.

- Sajnálom.

- Nem... – nyögte ki Thor megsemmisülten. Érezte, hogy egy könnycsepp kigördül a szeméből. Kezét leeresztette, vállai megrogytak.

- Én…

- Szereted őt? – kérdezte Thor, és lelkiekben felkészült a legrosszabbra. Jane némi habozás után felelt:

- Igen. Már el is jegyzett.

A férfi felmordult, és dühösen beleütött a lakókocsi oldalába. Egy pillanat alatt elfutotta a dühvel vegyes kétségbeesés.

- Kérlek, ne haragudj! – nézett rá Jane sajnálkozva. Látszott rajta, hogy tényleg bánja.

- Az én hibám… - szorult ökölbe Thor keze. Tekintetében önvád és fájdalom ült.

- Ne mondd ezt!

- De igen… Az enyém. Számolhattam volna azzal, hogy két év egy halandó számára hosszú idő. Nem csodálom, hogy nem vártál meg.

- Thor, én…

- Kívánom, hogy legyetek boldogok! – nézett a férfi a lány szemébe. Végre rá tudta emelni a pillantását. Őszintén mondta, de belül csak kétségbeesést és hatalmas űrt érzett. Egy űrt, amit semmi se képes betölteni.

– Viszlát, Jane! – csókolt kezet neki, még egyszer, utoljára.

A lány meg akarta érinteni, de már nem tudta: Thor szőrén-szálán eltűnt.

Thor, amint Asgardba ért, nem bírta tovább visszafojtani az érzéseit. Hatalmasat ordított, és dühösen rugdalni és csapkodni kezdte a bútorait. Az asztalát feldöntötte, a falat pedig addig püfölte, amíg horpadás nem keletkezett rajta, és a bútorokat ripityára törte.

Sohasem tombolt még ennyire, magánkívül volt a fájdalomtól. Tudta belül, hogy ez nem segít semmin, de túl nagy volt benne a feszültség. Le kellett vezetnie valahogy. Legalább fél órán keresztül őrjöngött, amíg sikerült valamelyest megnyugodna. Az őt emésztő fájdalom ugyan csillapult némileg, de ez csak ideiglenes volt. Lerogyott a földre, és a kezébe temette az arcát.

- Jobb, ha most nem vagy a közelemben – szólt csendesen Thor, ugyanis testvére, Loki lépett be az ajtaján. De Loki nem törődött a figyelmeztetésével, és leült mellé.

- Mi dúlt fel ennyire, bátyám? – kérdezte lágy hangon.

- Jane… Mást szeret… - nyögte ki Thor megsemmisülten.

- Jaj, de kár! – sóhajtott fel Loki színpadiasan.

- Nincs szükségem a gúnyolódásodra! – förmedt rá Thor haragosan.

- Csak vigasztalni próbállak.

- Kímélj tőle!

- Gondolkozz, bátyám! Jane halandó, és legfeljebb száz évet él. Viszont száz év semmi több ezerhez képest!

- Nem számít! Szeretem. De ezt te úgysem értheted…

- Nem, valóban nem – ismerte el Loki. – Az érzelmek csak elgyengítik az embert.

- Amíg így gondolod, nem leszel sohasem boldog!

- Nem is tudtam, hogy a bútorhajigálás a boldogság kifejezésének a módja – nézett körbe Loki ártatlanul. – De köszönöm, mindennap tanulok valami újat – állt fel a férfi bátyja mellől.

- Hová mész, öcsém?

- Megyek, hajigálok én is egy kicsit. Hátha boldogabb leszek tőle – nézett rá kajánul, és már ott se volt.

***

Egy hónap telt el azóta, amióta Jane szakított kedvesével, de Thor még mindig dúlt belül. Árnyéka volt régi önmagának, és ezt barátai is észrevették. Letargiája befolyásolta harci teljesítményét is: az edzéseken jó párszor elpáholták, holott előtte mindig ő került ki győztesen.

- Nem bírom nézni, ahogy szenvedsz. Szedd össze magadat! – szólt rá Sif, aki épp Thorral együtt küzdött. Már az ötödik percben sikerült rámérnie egy halálos csapást, és a férfi tehetetlenül hevert a porban.

- Nem…

- Hol az a Thor, akit ismerek? Ez nem te vagy! Kelj fel, és harcolj!

- De, ez vagyok én. Sajnálom, hogy csalódást okoztam – tápászkodott fel nagy nehezen Thor, és hátat fordított a nőnek. Semmi kedve nem volt beszélgetni vele. Egyedül akart lenni.

- Ne! Várj – ment utána Sif, és futólag rátette a kezét a vállára.

- Nézd, én megértem, hogy szomorú vagy a halandólány miatt. De túl kell lépned rajta! Ez így nem mehet tovább.

- Próbálok, Sif! De nem megy – ingatta Thor a fejét.

A nő felsóhajtott.

- Még mindig szereted?

- Örökké! – mondta Thor szenvedélyesen, és komolyan is gondolta. Egyszerűen képtelen volt elfeledni a haladólányt, bármennyire is próbálta. Jane hiába csalta meg, az érzései akkor sem változtak az irányába.

- Te tényleg reménytelen vagy – csóválta meg a fejét Sif csalódottan, és otthagyta a férfit.

Thor a fürdőbe ment, és miután megmosakodott, felkereste az öccsét. Tudni akarta az okát, hol mászkál mostanában. Lokit a könyvtárban találta meg egy vastag könyv társaságában. Ostoba módon először az erdőkben kereste, de utólag belátta, hiba volt, mivel öccse jobb szeretett olvasni, mint szabadban lenni. Ez meg is látszott sápadt bőrén és karikás szemén.

- Üdv, öcsém – köszöntötte.

- Á! Téged is látni? – nézett fel az isten a könyv mögül, amit lassan leeresztett.

- Én is ugyanezt kérdezhetném tőled.

- Mint látod, olvasok. Hasznos szokás, és van olyan könyv, amelyikben képek is vannak. Ajánlom figyelmedbe, talán még te is tudod értelmezni – mondta közönyös hangsúllyal, és tekintetét ismét a lapokra szegezte. Thort bosszantotta ilyenkor az öccse, de nem tudott rá komolyan haragudni.

- Hallgass! Ki vele, merre jártál? – vonta kérdőre; nem volt ideje a játszadozásra.

- Miért kötném az orrodra? – vonta meg Loki a vállát, és benyálazta az ujját, hogy lapozzon.

Thor lesújtó pillantást vetett öccsére, és sarkon fordult. Megunta a férfi gúnyolódását.

- Hová mész, bátyám? – szólt utána Loki, és letette a könyvet az asztalra.

- Megkérdem Heimdallt, ha már te nem vagy hajlandó felelni. – Thor magában somolygott, és bízott abban, hogy terve beválik.

- Ne, ne, ne, ne, ne! – tiltakozott hevesen Loki.

Thor önelégülten elvigyorodott, és visszafordult.

- Hol jártál, Loki? – Thor magában örült, hogy sikerült sarokba szorítania. Ez nem gyakran esett meg vele.

- Az az én dolgom. Ne érdekeljen! – nézett félre az ármányok istene. Látszott rajta, hogy megbánta, amiért így reagált.

- Csak nem a halandólányt figyeled titokban? – ütötte tovább a vasat Thor.

- Ch! Van jobb dolgom is ennél – fonta keresztbe a karját Loki.

- Tudtam! – mosolygott szélesen a bátyja. – Te szerelmes vagy!

- Még hogy én? Szerelmes? Nevetséges! – nevetett Loki gúnyosan, és olyan ellenségesen nézett fogadott bátyjára, mintha elevenen akarná megnyúzni.

- Látom rajtad. Engem nem tudsz átverni, öcsém!

- Gondolj, amit akarsz, mit érdekel az engem. Na, és a te nőd hogy van? – gúnyolódott tovább. – Várjunk csak, hiszen neked nincs is nőd!

- Fogd be, Loki! Inkább törődj a tieddel, mert így nem marad veled!

- Lucille nem a nőm! – vesztette el a türelmét Loki, és mérgesen nézett dühe tárgyára.

- Szóval beismered, hogy róla van szó? – vigyorgott fölényesen Thor. Loki ezúttal alulmaradt, hirtelen nem tudott erre mit mondani. – Na, további jó leskelődést! – veregette meg a vállát az öccsének, és távozott.

A kedvenc lugasába ment, ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktől. Mindig ide ment, ha egy kis kikapcsolódásra és magányra vágyott. Szeretett itt ülni, és elmélyedni a gondolataiban.

Leszakított egy körtét, és beleharapott. A langyos szellő belekapott a hajába, és simogatta az arcát. Letelepedett egy almafa tövében, és merengett a tájban. A fű olyan zöld volt, akár a mesékben, és különféle, illatos virágok nyíltak körülötte. A távolban hegyek magasodtak, és tőle jobbra a palota tört az ég felé büszkén és erősen. Nem messze tőle lovak legelésztek jóízűen a friss fűből. Igazán idillikus kép volt, Thort azonban mégsem töltötte el megnyugvással, ahogy szokta. Háborgott a lelke, és komor hangulata nem illett a verőfényes időhöz. Keze legyintése nyomán felhők kezdtek el gyülekezni az égen, majd pár perc múlva kitört az égiháború. Villámlott, dörgött, és csak úgy tépázta a szél a fákat. Thor az ég felé fordította a fejét, és hagyta, hogy az esőcseppek lefolyjanak az arcán. A vihar megtisztította a lelkét. Néha képes volt órákon át ülni az esőben, ha valami nyomta a szívét.

Felvillantak előtte a Jane-nel töltött, boldog pillanatok, amelyeknek az emléke, mint jeges kés hatoltak a csontja velejéig. Próbált nem gondolni rájuk, próbálta kiűzni az elméjéből, de minduntalan visszatértek. Amikor úgy érezte, a kín szétfeszíti, hatalmasat ordított, és beleütött a fába. Az megadta magát, és elkezdtek róla potyogni az almák.

- Tudtam, hogy itt talállak – szólt egy ismerős, női hang. Sif.

- Honnan? – fordult felé a férfi csodálkozva.

- Onnan, hogy mindenhol süt a nap, csak itt esik. Lennél oly szíves elállítani? – ült le mellé a nő a vizes fűre. Páncélt viselt, ami megakadályozta, hogy a nedvesség beszivárogjon a ruhái közé.

Thor ismét legyintett, amire megszűnt a vihar.

- Így már mindjárt más.

- Miért jöttél?

- Vissza akarom kapni a régi Thort.

- Sok sikert hozzá! – sóhajtott fel fásultan. Ha ez így menne…

- Nézd. Lokinak kivételesen igaza van. Előbb-vagy utóbb úgyis ez lett volna a vége. A halandók sokkal kevesebbet élnek, mint mi, istenek.

- Te hallgatóztál?

- Épp arra jártam. De nem ez a lényeg. Egy halandó nem lehet méltó társa egy istennek.

- Ne gyere te is azzal, amivel az atyám! – Thornak kezdett elege lenni abból, hogy mindenki kioktatja őt.

- De ez az igazság. És ezt te is jól tudod.

- A szerelem nem válogat! – emelte fel Thor a hangját.

- Igen, tudom… - nézett félre Sif, és felsóhajtott.

Fél perc hallgatás állt be, amit Sif tört meg:

- Emlékszel arra, amikor az óriások uralkodója ellopta a Mjölnirt?

Thor akaratlanul felnevetett, ahogy eszébe jutott az emlék.

- Hogy ne emlékeznék!

- Igazán jól állt rajtad a menyasszonyi ruha – vigyorgott Sif.

- Freyja nem mutatott hajlandóságot, hogy hozzámenjen Thrymhez…

- … ezért téged küldött helyette. Csodálom, hogy nem vette észre a különbséget. Freyján kicsit kevesebb a szőr – utalt Thor terjedelmes szakállára.

- Hormonzavar – vonta meg a fiatal isten a vállát nyeglén.

Sif felnevetett, és Thor is csatlakozott hozzá.

- Lokit akár még nézhette is nőnek a szolgálólány-ruhában, de egy szakállas menyasszony eléggé feltűnő.

- Csodálkozott is, milyen jó étvágyam van – röhögött a férfi.

- Mit ettél?

- Édességet, három akó méhsert… - kezdte el sorolni Thor, bár már nem emlékezett pontosan.

- Csak?

- … továbbá nyolc lazacot és egy egész ökröt.

- Az szép! Ez az ebéd Volstaggnak is a becsületére válna!

- Éhes voltam – vigyorgott tovább Thor.

Hónapok óta először felszabadultnak érezte magát. Sif társaságában csak úgy repült az idő, olyan volt, akár a régi szép időkben. Sif visszahozta az életkedvét, és újra tudott nevetni.

Thor a nő felé fordította a tekintetét, aki szélesen mosolygott rá. Melegség öntötte el a szívét, és eszébe jutottak a közös harcok, ünneplések.

De az idilli pillanat véget ért, ugyanis kiáltások és sikoltások hasítottak a csendbe.

- Mi történt? – kapta fel a fejét Sif riadtan, és körbenézett.

- Ég a palota! – pattant fel Thor, és Siffel a nyomában sietve Asgard aranypalotája felé vették irányukat.