7. fejezet

Sziasztok!

Nos, itt van az új fejezet, kicsit későn hoztam a vizsgák miatt, de remélem, tetszeni fog! :) Ebből a részből kiderül, miért hozta magával Loki Lucille-t. 

Lucille az ágyában feküdt, és békésen aludt, amikor valaki berontott az ajtóján. Összerezzent, és felült, majd álmosan megdörzsölte a szemét. Lokit látta meg maga előtt, aki meglehetősen komor tekintettel nézett rá.

- Mi történt? – ásított nagyot a lány, és magában bosszankodott, amiért az isten felébresztette. Olyan szépet álmodott…! Csak foszlányok maradtak meg belőle. Ő és Loki egy hídon áll, egymást átkarolva, és nézik a fáról lehulló virágszirmokat… Felkacag, és a férfi hirtelen szorosan magához vonja… Csak néznek egymás szemébe, majd ajkuk találkozik…

Megrázta pipacsszínbe boruló fejét, így aranyszőke tincsei előrehulltak.

- Gyere! Mutatnom kell valamit… - Azzal meg sem várva a lány válaszát, karon ragadta, és kihúzta az ágyból.

***

Thor eközben Sif ajtaja előtt állt, egy rekesz mézsörrel a hóna alatt, és magához képest halkan dörömbölt az ajtaján. A magához képest halkan azt jelentette, hogy nem csődült össze fél Asgard a zajra.

- Ki az? – szólt ki egy álmos női hang.

- Thor. Bejöhetek? – kérdezte a férfi, amire Sif kócos üstökével találta szembe magát. Az istennő földig érő, fehér, hímzett hálóruhát viselt-a férfi még sohasem látta ebben. Magában megállapította, hogy jól állnak neki a világos színek, és milyen védtelennek tűnik harci öltözet nélkül.

- Ha nyomós indokod van, miért akarsz bejönni a szobámba éjnek évadján. És azt nem fogadom el válasznak, hogy „mert én vagyok Thor.”

- Hát, pedig én vagyok! – vigyorodott el az isten. – És még mézsört is hoztam!

- Ellenállhatatlan ajánlat, de… - kezdett bele a nő a mondatba, ám nem tudta folytatni, mert a férfi bebújt az ajtón a karja alatt, és lehuppant az ágyára. Sif bosszúsan felsóhajtott. Thor elvigyorodott a nő reakciójától, és lecsavarta az egyik mézsör kupakját. A nő szobája kisebb volt, mint Thoré, és a falon egész fegyverarzenál sorakozott. A berendezés egy asztalból, bőrkanapéból, gazdagon díszített szekrényből és jókora, kényelmes ágyból állt.

- Igyunk! – nyújtotta a férfi Sif felé az üveget, de a nő eltolta, és leült Thor mellé.

- Te most komolyan italozni akarsz velem ilyenkor? – kerekedett ki a szeme.

- Mi kifogásod van ellene? Hol az a Sif, akit ismertem? Az a Sif már rég részegen fetrengene velem! – csapott rá a hátára barátian, amire a nő összerezzent és fülig elvörösödött.

- Fetrengene… - suttogta maga elé, és elnézett.

Thor hirtelen észbe kapott, és elkomolyodott az arca.

- Oh… - jutott eszébe az istennek legutóbbi italozásuk emléke. Azaz, a következménye. Az eset után jó pár hétig kerülték egymást, de Thor megunta, és úgy döntött, ugyanúgy fog viszonyulni a nőhöz, ahogyan előtte. Amikor Lucille-nek mondta, hogy fel fogja keresni, és megpróbálja kibékíteni, mégsem tette. Tisztáznia kellett magában az érzéseit, bár még mindig nem tudta pontosan, hogyan is érez. Épp ezért nem akarta Sifet sem áltatni, így azzal egyezett ki magával, hogy marad minden a régi. Úgysem lehet komoly a nő részéről, gondolta magában. Meg sem fordult a fejében, hogy a nő többet érez iránta puszta vonzalomnál. Azt már ő is elismerte magában, hogy Sif egészen vonzó jelenség. De nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy minden jel szerint – még ha nem is emlékeznek rá -, lefeküdtek egymással, hisz részegek voltak, és igazságszérum hatása alatt álltak. Aminek még ki tudja, milyen mellékhatásai vannak…

Kínos csend állt be.

- Nézd, Thor, én… - kezdett bele Sif nagy-nehezen, ám a férfi belevágott a szavába:

- Felejtsük el, rendben? Tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna. – Igen. Így lesz a legjobb.

- I… igen, talán ezt kéne tennünk. És minden marad a régiben… - mondta Sif epésen, és lenézett a kezére, amit tördelt.

- Ahogy mondod! Igyunk erre! – nyomta a férfi a nő kezébe az egyik üveget, majd újat bontott, és jó nagyot húzott belőle. Az istennő azonban csak szorongatta a kezében az üveget.

- Na, mi a baj? Miért nem iszol? Beteg vagy?

- Csak… fáradt – adott kitérő választ a nő, és félretette a nedűt.

- Biztos nem vagy beteg? – simította Thor Sif homlokára a tenyerét. Nem találta melegnek.

- Jaj, Thor! – feküdt hanyatt az ágyon, amire a férfi követte a példáját. Ledőlt mellé, és aggódva nézett rá. Remélte, hogy semmi baja.

- Olyan furcsán viselkedsz…

- Semmi furcsa nincs a viselkedésemben, mindösszesen csak fáradt vagyok – hunyta le a szemét.

- Valóban annak tűnsz – ismerte el Thor. – Hagylak is aludni, és bocsánat a zavarásért – ült fel az ágyon.

- Ne! – nyúlt a keze után Sif, amire visszafordult, és a nőre tévedt a pillantása, aki kérlelően nézett rá.

- Maradjak?

- Ha… ha szeretnél – motyogta maga elé, és eleresztette a kezét.

- Még szép! Azért jöttem! – vigyorodott el az isten, és ismét lefeküdt, majd szembefordult az ágyon az istennővel.

- És… mit csináljunk? – kérdezte meg Sif bátortalanul.

- Majdcsak kitalálunk valamit… - mosolygott rá Thor.

***

Loki és Lucille egy hatalmas, végtelenbe nyúló fa előtt álltak, amit egy egész csoportra való ember se tudott volna körülölelni. Más volt, mint egy átlagos fa és nem csak méretéből fakadóan. Volt benne valami egészen ősi és rendkívüli. Lucille mély tisztelettel nézett fel rá, és azon tűnődött, Loki vajon miért hozta őt ide, mi ilyen sürgős. Az isten a fát vizsgálgatta komor tekintettel.

Meglehetősen bajosan jutottak be, mert többen is őrizték. Loki valahogyan elkábította őket, amit Lucille nem nézett jó szemmel. Ezt inkább nem tette neki szóvá, mert tartott attól, hogy úgyis csak veszekedés lenne a vége magukat ismerve.

- Mi ez a hely? – kérdezte meg félénken Lucille hosszas hallgatás után.

- Ez az Ygdrassil, azaz a világfa. A gyökerénél található a Holtak birodalma, a köztes terület Midgard, és mi itt vagyunk a lombnál – érintette meg az isten a fa egyik sárgászöld levelét.

- És miért hoztál engem ide? – kérdezte a lány, és követte a levél útját, ami lehullt a földre.

- Mint látod, haldoklik a fa. Valamilyen ismeretlen betegség támadta meg, amit csak az tud meggyógyítani, aki a köztes világból, azaz Midgarról jött – nézett jelentőségteljesen a lányra.

- Én? – kerekedett ki Lucille szeme. – De hát én csak egy egyszerű emberlány vagyok… Hogy tudnám meggyógyítani, és milyen következményei lehetnek annak, ha mégsem sikerül?

- Ha a fa kikorhad, a világ megszűnik létezni.

Mély csend telepedett rájuk.

- Ezek szerint… - kezdett el reszketni Lucille, és rossz érzés kerítette hatalmába. Ilyen nagy feladat rá hárul… Ez túl nagy felelősség! Megrettent a rá váró feladattól.

- Igen – bólintott a férfi. – Ezért hoztalak téged Asgardba.

- De… én erre képtelen vagyok… - esett kétségbe. – Ki tud még erről? És miért csak most szólsz nekem erről?

- Azért csak most, mert ide csak bizonyos időközönként lehet bejutni. Odin, a szenilis vén bolond is tud még róla rajtam kívül. A homokba dugja a fejét, és azt hiszi, magától megoldódik a probléma. Az ostoba – sziszegte Loki. – Márpedig én ezt nem hagyom annyiban, arra várhat! Ma ki fogom hirdetni az igazságot!

- Afelől lennének kétségeim – jelent meg Odin előttük. Tekintete villámlott, és ugyancsak feldúltnak tűnt. Lucille-nek földbe gyökerezett a lába.

Az egész egy szempillantás alatt történt. A férfi suhintott a kezével, amire mind a ketten elájultak, és a következő pillanatban egy mező kellős közepén találták magukat…

***

Thor és Sif a tetőn feküdtek, és nézték a csillagokat. A férfi javasolta a programot, mert arra gondolt, hogy a nő értékelni fogja, hiszen kiskorukban gyakran csináltak ilyet. Az ég mélyvörös, bíbor és sötétlila színekben játszott, és egy felhő vonult át a Hold előtt. A levegő fülledt volt, amit enyhített a lágyan fújdogáló szellő.

- Most mire gondolsz? – tette fel a kérdést az isten, és a nőre nézett. Lassan fél órája feküdtek szó nélkül egymás mellett, de nem is kellettek szavak. Csak élvezték egymás közelségét.

- Arra, hogy… - fordította el a fejét az istennő.

- Na, mesélj csak! – vigyorgott Thor.

- Arra, hogy ma milyen szépen világítanak a csillagok.

- Valóban – biccentett a férfi, és ő is nézni kezdte őket. Csakugyan, ma különösen élesen kirajzolódtak. – Kezd kicsit hűvös lenni, nem gondolod?

- Na, mi az, csak nem fázik a nagy Thor? – bökött játékosan a vállába Sif.

- Én ugyan nem! Én csak miattad aggódom – húzódott közelebb hozzá, úgy, hogy oldaluk egymáshoz simult. Thor érezte, hogy Sif összerezzen az érintésétől. – Na, ugye! Mondtam én!

- Nem… nem fázom – tiltakozott a nő, és teljesen megfeszült a teste.

- Akkor mitől remegsz?

- Én csak… ehm, igen, fázom egy kicsit.

- Tessék – húzta le magáról az isten az ingét, ami alatt csak egy rövid ujjú inget viselt. Az istennőre terítette, és ismét felé fordult, majd belenézett a szemébe. Egy pillanatra elakadt a lélegzete: igazán szépnek találta.

- Oh… Nem kellett volna, de köszönöm figyelmességedet – sütötte le a nő a szemét. – És te min gondolkozol?

- Rajtad – vágta rá gondolkozás nélkül Thor.

- Rajtam? – hökkent meg Sif, és elpirult.

- Igen. Emlékszel, amikor gyerekkoromban elvettelek feleségül? – kacagott fel a férfi. Hirtelen bevillant neki az emlék.

- A te ötleted volt! – nevetett fel a nő is, ahogy visszaemlékezett.

- Ne mondd, hogy nem volt romantikus!

- De, roppantul! Szedtél nekem gazt.

- Héé, az nem gaz volt, hanem rózsa! Méghozzá vörös. – Legalábbis úgy emlékezett rá.

- Igen? Én gazra emlékszem. Napokig vakaróztam – dohogott az istennő.

- Ja, tényleg! Én meg megettem, szóval te ne panaszkodj – hahotázott az isten. – De legalább szép dolgokat láttam tőle.

- És nem tudom, minek szántad azt, amit csóknak neveztél, de tiszta nyál lettem – nevetgélt zavartan a nő.

- Azt hittem, úgy kell… De te is összenyálaztál, ha ez megnyugtat! – bökte oldalba Thor Sifet a könyökével.

- Tehetek is róla!

- Persze azóta rájöttem, hogy kell… - akadt el ismét a lélegzete, ahogy Sifre pillantott, és nagyot dobbant a szíve. Ebben a pillanatban olyan szépnek tűnt… Az olívazöld, csillogó szeme, a fényes, fekete haja, a piros arca… Enyhén megrázta a fejét.

- Ó, tényleg? – kérdezett vissza a nő halkan, és akaratlanul is közelebb húzódott hozzá. Kézfejük összeért, amire kellemes borzongás futott végig rajtuk, de úgy tettek, mintha mi sem történt volna.

- Bebizonyítsam…? – nyúlt hirtelen Thor a nő ujjaihoz, és megszorította azokat. Maga sem tudta, mit művel, de így tűnt helyesnek.

- Te… tessék? – nézett rá a nő hatalmasra nőtt pupillával. Szava elhalt suttogás volt csupán.

Még mielőtt bármit is tehetett volna, a férfi az arcára simította a tenyerét, majd a hajába túrt, és gyengéden megcsókolta. Úgy érezte, a szíve majd’ kiugrik a helyéről, és könny szökött a szemébe, annyira régóta várt már erre a csókra… Hevesen a férfi után kapott, és szenvedélyesen visszacsókolta. Egyszerűen nem bírt uralkodni magán, és minden szerelmét belesűrítette a mozdulatba. El sem merte hinni, ami vele történik. Álmodik…? Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…

Csak akkor húzódtak el egymástól, amikor már nem kaptak levegőt. Halkan pihegve, csillogó szemmel néztek a másikra.

- Hű. – Thor csak ennyit mondott.

- Hű – ismételte Sif. – Nos… Határozottan fejlődtél az elmúlt ezer évben... – mosolyodott el halványan. Még mindig nem merte elhinni ezt az egészet.

- Hát igen… Te is – nevetett fel halkan a férfi.

- Pedig nem igazán gyakoroltam... – A férfiak, akikkel eddig viszonya volt, nem igazán törődtek a csókkal… De ezt inkább nem kötötte az orrára.

- Pedig ahhoz képest… Hű – nyögte ki Thor ismét, és hozzáért a nő arcához. Lágyan simogatni kezdte, és a füle mögé tűrt egy kiszabadult tincset. Sif lehunyt szemmel élvezte az érintését, és teljesen ellazult. Egy jó darabig így voltak, amikor is Thor hirtelen felállt, és a karjába kapta a nőt.

- Hé! Mit művelsz? – rezzent össze Sif.

- Csak visszaviszlek a szobába. Nehogy a végén a tetőn aludjunk el. Elég nagyot esnénk. – Ezzel leugrott az erkélyre, és beléptek az ajtón.

Óvatosan az ágyra fektette az istennőt, majd ő is letelepedett mellé. Csak nézték egymást hosszan, elmélyülten, miközben a ki nem mondott szavak izzottak közöttük…

***

- Hol… hol vagyok? – ült fel Lucille fájós háttal, amit megdörzsölt. Úgy érezte magát, mint aki hatalmasat zuhant valahonnan. Körbenézett, és megállapította, hogy egy mezőn van, amit fák ölelnek körül.

Egy körülbelül vele egykorú fiút vett észre maga mellett heverni a földön, szétvetett végtagokkal, akit még soha életében nem látott. Hosszú, fekete tincsei arcába hulltak, és finom szövésű, méregzöld inget és fekete nadrágot viselt.

Hogy kerültek ide? Kicsoda ő? Elrabolták? Hol vannak egyáltalán…? Számtalan kérdés cikázott át a fején. Megfordult benne még az is, hogy esetleg berúgott, de nem szokott részeg lenni, sem pedig iszogatni. Bár az előfordult, hogy néhanapján a barátaival legurított némi alkoholt. De ez a fiú határozottan nem tartozott a baráti körébe… Végignézett magán, és megállapította, hogy egy szál trikót és egy vékony, lenge rövidnadrágot visel, amiben aludni szokott. Este volt, pontosabban éjjel, és a Hold fénye rájuk vetült.

Letérdelt a fiú mellé, és óvatosan megrázta a vállát. Remélte, hogy hatékony lesz a módszere, és felébred rá. Bevált, mert a fiú felmordult, és lassan kinyitotta a szemét. Lucille a sötét miatt nem igazán tudta kivenni a színét, de nem is ezzel törődött.

- Ki vagy? – kérdezte a lány ébredező társától.

A fiú ekkor egyenesen ránézett, majd a homlokát fogva felült.

- Nem… nem emlékszem – ingatta a fejét, majd a tenyerébe temette az arcát. 

6. fejezet

Sziasztok!

Köszi az eddigi négy feliratkozót! :) Itt az új fejezet, leírnátok, kérlek, hogy tetszett? :)

Másnap reggel Lucille mosollyal az ajkán ébredt, a kispárnáját szorongatva. Gyönyörű, tavaszias időre virradt. Az erkély tárva-nyitva volt, és lengedezett a szélben az átlátszó selyemfüggöny. A lány nagyot nyújtózott, és felállt. A párkányhoz ment, és rákönyökölt.

Vele szemben Thor új rezidenciája állt, és legnagyobb döbbenetére megpillantotta a férfit… a torony tetején. Csupán egy szál alsóneműt viselt, és a felhőket bámulta. Mi keresnivalója ott?

Lucille még egy kis ideig álldogált, majd szokásos reggeli fürdőjére indult. Legalább fél órán át áztatta magát a gőzölgő, illóolajos vízben.

Ezután felöltözött, és elindult a végtelenbe zúduló vízesés felé. Lenyűgözte a hely, és az erdő, ami körülvette. Titokban remélte, hogy találkozik Lokival. De mikor odaért, nem Lokit találta ott, hanem Thort. A férfi a parton ült, és lábát belelógatta a folyóba. Nagyon tűnődhetett valamin, mert összerezzent, amikor leült mellé.

- Üdv – köszöntötte a lány az istent.

- Lucille! Üdv.

- Láttalak a tetőn.

- Jó ötletnek tűnt kiülni.

Thor felvett maga mellől egy kavicsot, és beledobta a vízbe. Felsóhajtott, és a távolba révedt, mint aki gondolatban egészen máshol jár.

- Mi bánt?

- Utál engem.

- Ki?

- Sif. Pedig nem mondtam neki semmi rosszat! De ő mégis haragszik rám valami miatt.

- Hogyhogy? Mi oka lenne rá? Hisz ő nagyon… kedvel téged. – Lucille próbált finoman fogalmazni, mert tudta, hogy Thor nincs tisztában Sif iránta táplált érzéseivel.

- Igen, és én is őt! Meg is mondtam neki, hogy örökké barátok leszünk.

Lucille homlokon csapta magát. „Thor tényleg vak!”

- A… barátság fontos – köszörülte meg a lány a torkát.

- Ő a legjobb barátom! – mondta Thor szenvedélyesen. – De amikor ezt mondtam neki, ő nem felelt semmit, csak vádlón nézett rám, és elviharzott. Felkerestem a szobájában, de azt mondta, hagyjam őt békén. Nem értem…

„Szerelmes beléd, és nem akar örökké barát-szerepet betölteni az életedben!” – vágta hozzá majdnem Lucille. De ehelyett csak megcsóválta a fejét, és felsóhajtott.

- Lehetséges, hogy akaratodon kívül bántottad meg őt… - próbált meg óvatosan utalgatni Lucille.

- Hm, az is lehet. – Thor eltűnődött, majd hirtelen fény gyúlt a szemében. – Tudom már…!

- Mi az?

- Reggel egymás mellett ébredtünk… meztelenül. Azt hiszem, megártott a méhser… - vakarta meg Thor a tarkóját.

Lucille-nek kikerekedett a szeme.

- Hogy… mi? Ti akkor…?

- Semmire sem emlékszem, és Sif sem. Rájöttem, valószínűleg azért dühös rám, mert nem tart engem vonzónak, és…

Lucille-nél most szakadt el a cérna, eddig bírta.

- Nem lehetsz ennyire vak!

Thor meglepődött arcot vágott.

- Tessék?

- Hát nem veszed észre? Sif bolondul érted!

- Úgy érted, hogy…? – kerekedett ki az isten szeme.

- Igen. Úgy.

- Nem, az nem lehet… Hisz legjobb barátok vagyunk! Miből gondolod ezt?

- Miért keltetek volna egymás mellett meztelenül?

- Csak a méhser… - legyintett az isten, de látszott rajta, hogy elbizonytalanodott.

- Neked nem is számított, ki van melletted? - vonta fel a szemöldökét Lucille. „Pasik…”

- Abban az állapotban semmi nem számított. Azért sem emlékszünk valószínűleg.

- Nos, ami azt illeti… Nem azért nem emlékeztek – mosolyodott el Lucille titokzatosan, és szemérmetesen elpirult.

- Ezt meg hogy érted?

- Ez az egész Loki trükkje volt.

- Miért nem lepődöm meg… - csóválta meg a fejét Thor.

- Igazságszérumot csempészett mindenki italába, ami felszínre hozza a rejtett indulatokat és érzéseket. Ezért tört ki a verekedés a Nagyteremben, és ti ezért… - sütötte le a szemét a lány. – Viszont van egy mellékhatása is a szernek, mégpedig az, hogy az ember másnap nem emlékszik semmire.

- Honnan tudod mindezt?

- Loki monda - fordította el a lány zavartan a fejét.

- Nem emlékszem semmire a tegnapból… A verekedésre sem. De te akkor hogyhogy…?

- Láttam, hogy mindenki iszik, csak Loki nem. Ez gyanús volt nekem, ezért én úgy tettem, mintha innék, de közben nem. Elmentem méhserért, és amikor Loki nem figyelt oda, beleöntöttem egy kicsit a saját italomból. Odaadtam neki, és ő megitta, persze csak miután alaposan kikérdezett. Azt hitte, meg akarom mérgezni, ami nem is állt távol a valóságtól – kuncogott a lány.

- Átverted Lokit a saját trükkjével… - nézett rá az isten egyszerre elképedve, egyszerre elismerően.

- Valahogy úgy – pirult el Lucille szerényen.

- Ugye nem gorombáskodott veled? – villant meg Thor szeme.

- Nos… - vörösödött el még mélyebben a lány, ahogy felidézte az előző este történteket.

Ahogy Loki Friggáról beszél… Az a végtelen szomorúság és fájdalom a tekintetében… Erős karja, mely átfonta, és puha ajka érintése az ajkán…

Akaratlanul is hozzáért a szájához, és vágyakozva felsóhajtott.

Thor eközben végig őt nézte, és szélesen elmosolyodott.

- Ezek szerint nektek is szép estétek volt…!

Lucille enyhén megrázta a fejét-az isten kijelentésétől visszazökkent a valóság talajára.

- Mi… mi nem… Mi csak… – nevetgélt zavarodottan.

- Mi történt? – vigyorgott az isten.

- Hát… csókolóztunk – hebegte a lány.

- Tudtam! Ami azt illeti, kezdtem már aggódni érte…

- Mert?

- Ezer év alatt nem sok nővel láttam… Mondanám, hogy sok boldogságot, áldásom rátok, de mivel róla van szó, így azt mondom, vigyázz vele. Loki veszélyes, és kiszámíthatatlan.

- Igen, tapasztaltam… - húzta el a száját Lucille keserűen.

- De ha valaki, hát te tudsz hatni rá.

- Azt mondod? – csillant fel Lucille szeme reménykedve.

- Azt. Emlékeztetsz anyánkra…

- Oh… Frigga?

Thor bólintott.

- Ő volt a Szeretet Istennője, és méltán kapta ezt az elnevezést. Nem volt nála jobb, szeretetteljesebb és kedvesebb.

- Sajnálom… - szorult össze Lucille szíve, és visszaemlékezett arra, hogy Loki is ugyanilyen elismeréssel beszélt róla. Ő volt az egyetlen, akit önzetlenül, tiszta szívéből szeretett. Frigga valóban rendkívüli személyiség lehetett, ha tudott hatni a trükkök, hazugságok, és csalás istenére. Még az ő jégszívét is felolvasztotta.

- Bár ismerhettem volna…

- Kedvelt volna téged. Jane-t is elfogadta.

Ahogy Thor szóbahozta Jane-t, hirtelen beléhasított, hogy Loki átverte a férfit. Szóra nyitotta a száját, hogy elmondja neki, de végül mégsem tette, és nem csak azért, mert Loki megfenyegette.

„Teljesen összezavarnám Thort. Mostanra úgy tűnik, kiheverte Jane-t, és itt van Sif, aki talán évszázadok óta szerelmes belé. Ez az egész akár még jól is elsülhet. Loki bosszút akart állni, de akaratán kívül épp az ellenkezőjét érte el. Thorhoz úgysem való egy halandólány, hisz nincs közös jövőjük.” – Ahogy ezt végiggondolta, fájdalom hasított belé.

Hisz ő is halandó-„emberlány”- ahogy Loki szokta mondani. Ha össze is jönnek, csak ideig-óráig, hisz száz év csak egy csepp az örökkévalóság óceánjában. Loki szenvedni fog az elvesztése miatt, ahogy most szenved Frigga hiányától. Ez túl sok lenne a lelkének, ami már így is darabokban hever. Lehet, mégsem olyan jó ötlet belemenni ebbe… Loki érdekében. Lehet, az lenne a legjobb, ha már az elején véget vetne ennek, mielőtt bármi is elkezdődne. Igen, ez a helyes. Erős lesz, és nem hagyja magát! De ha van erre az egészre megoldás, hát ő kideríteni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy működjön a dolog kettejük között. De jelenleg Loki nem emlékszik semmire, és ugyanúgy a nullán állnak, ahogyan eddig is.

- Mi lesz veletek? Veled és Siffel?

- Jó kérdés... Én úgy néztem rá mindig is, mint a húgomra, és azt hittem, ő is úgy rám, mint a bátyjára. Meg sem fordult a fejemben, hogy ő esetleg többet érez.

- Szerintem egész csinos – somolygott Lucille.

Thor bólintott.

- Főleg így, fekete hajjal.

- Miért? – hökkent meg Lucille. – Nem ez az eredeti hajszíne?

- Eredetileg szőke haja volt, csak Loki megtréfálta, és levágta álmában a haját. Nagyon megharagudtam rá, és elküldtem Lokit a törpökhöz, akik szőttek Sifnek aranyhajat. Azonban drága öcsém nem volt hajlandó fizetni, ezért a törpök bosszúból elátkozták Sif haját, ami így elfeketedett. De nem bánom.

Lucille-t rázta a nevetés. Ez nagyon „Lokis”- húzás volt a részéről, abszolút kinézte az istenből. Elképzelte, ahogy Loki a békésen alvó Sif ágya fölé hajol, és lenyisszantja a haját. Remélte, hogy vele nem fog ilyet tenni.

- Nem jött össze Lokinak - vigyorgott Lucille.

- Nos, nem. Viszont, ha nem haragszol, felkeresem Sifet. Hátha nem vágja rám az ajtót… Mit gondolsz, mit kéne tennem, hogy kibékítsem?

- Elhívhatnád sétálni, és mondhatnád neki, hogy szépnek találod.

- Ő nem az a fajta nő, akit bókokkal le lehet venni a lábáról.

- Hidd el, tőled örülne a bóknak – mosolygott a férfira Lucille.

- Akkor megmondom neki, hogy szép a haja – nevetett Thor.

- Az jó lesz – hagyta helyben biztatóan a lány.

Thor biccentett, majd magához ragadta a Mjöllnirt, és elrepült vele.

Lucille egy darabig még üldögélt a parton, és hallgatta a madarak csivitelését, a lezúduló víz moraját, és nézte a fodrozódó hullámokat.

Boldognak érezte magát, és szurkolt Thornak és Sifnek. Úgy vélte, abszolút összeillenek, és kifejezetten jól mutatnak egymás mellett. Figyelte őket tánc közben, és egyszerűen jól esett rájuk nézni. Szinte látta, hogy szikrázik közöttük a levegő.

- Emberlány! Hát itt vagy – szólt hozzá egy jól ismert hang…

- Loki! – fordult hátra Lucille.

- Sejthettem volna, hogy itt talállak… Hol máshol - nézett rá lesújtóan. – Ennél szentimentálisabb helyet keresve sem találhattál volna!

- Én csak Thorral…

- Hahh…! - hördült fel az isten tömény megvetéssel. – Thor. Sejtettem. Szerelmes vagy belé!

- Hogy… mi? – kerekedett ki Lucille szeme.

- Ne mentegetőzz! Azt hiszed, nem tudom, miért találkoztatok? Engem próbálsz átverni? Engem?!

- Thor és köztem nincs semmi – szögezte le Lucille. – De miért érdekel ez téged?

- Nehogy azt hidd, hogy érdekel! Bármikor megkaphatlak.

- Ne legyél olyan biztos ebben…

- Valóban…? És mit tudnál tenni ellenem… egy isten ellen, emberlány?

- Megvannak a módszereim… Mindazonáltal nem feleltél a kérdésemre.

- Már feleltem. Nem érdekel – nézett a lányra morcosan, és leült mellé.

Lucille azonban látta rajta, hogy milyen feldúlt.

- Most viszont te felelj az én kérdésemre! – hangsúlyozta ki Loki az „én” szócskát.

- Mi lenne az?

- Belecsempésztél tegnap valamit az italomba. Igaz? – vonta kérdőre a lányt Loki.

Lucille magában mosolygott, de próbált pókerarcot vágni.

- Én…? – kérdezte ártatlanul.

- Igen, te! Ugyanis nem emlékszem semmire.

- Bizonyára a méhser. Nem kellett volna annyit innod!

- Tudod jól, hogy nem iszom. Én nem vagyok olyan, mint a „bátyám”.

- Hát, márpedig ittál, és részegen megpróbáltad felszedni Sifet – kuncogott Lucille. Természetesen egy szó sem volt igaz ebből, de olyan jólesett heccelnie Lokit. Néha neki is jár egy kis szórakozás.

- Egy ujjal sem érnék hozzá, még részegen sem!

- Nyugodj meg… Sif se hozzád. Fel is pofozott.

- Akkor már nem élne. Legközelebb találj ki valami jobbat, halandólány! Ki vele, mi történt?

- Táncoltunk, majd felmentünk hozzám, és te megcsókoltál, azután elvittél a karodban az ágyba.

- Álmodban…

Lucille-t rázta belül a nevetés, hisz tényleg ez történt. Csak azért mondta el, mert biztos volt benne, hogy Loki így fog reagálni, és nem hisz neki. Visszagondolva valóban olyan álomszerűnek tűnt az egész.

- De inkább te, mint Sif – fűzte hozzá az isten.

Lucille elpirult.

- Ez öhm… megtisztelő.

- Nem bóknak szántam. Nála mindenki jobb.

Lucille ebben erősen kételkedett, de nem tette inkább szóvá.

- Szóval mi van közted és Thor között?

- Mégis érdekel? – kérdezett vissza Lucille bujkáló mosollyal. Loki vállat vont.

- Higgy, amit akarsz.

- Már mondtam. Semmi. Véletlenül futottunk össze, és beszélgettünk.

Loki láthatóan megnyugodott a válaszától valamelyest.

- Szóval beszélgettetek…

- Csak nem féltékeny vagy?

- Thor annyit se ér, mint a kisujjam! – sötétült el az isten tekintete.

- Thor kedvel téged, és szomorú amiatt, hogy te így gyűlölöd.

- Jaj, szegény! Úgy sajnálom! De talán van okom rá!

- Thor próbál kedves lenni veled, de te folyton ellököd magadtól.

- Kedves…? Hahh…! – fonta Loki keresztbe a karját a melle előtt.

- Nem tudnál csak egyszer… csak egyszer túllépni a kicsinyes féltékenységen?

- Kicsinyes féltékenység?! Te nem tudod, milyen más árnyékában élni! Thor így, Thor úgy… Egész életemben ezt kellett hallgatnom! Elegem van! – Loki egész testében remegett az elfojtott indulatoktól.

Lucille megsajnálta, és együttérzően a vállára tette a kezét.

- Én megértem, és sa…

- Nem! Nem értesz semmit! - söpörte le a lány kezét magáról.

Lucille azonban nem hagyta magát, és ösztönösen átölelte a férfit.

Érezte, hogy Loki megdermed az érintésétől, de különös módon nem lökte el magától.

- Frigga is azt szeretné, hogy jóban legyetek – suttogta Lucille, bár félt, hogy ezzel túl messzire megy.

Ahogy ezt kimondta, az isten szaggatottan felsóhajtott, és görcsösen magához szorította a lányt.

- Sajnálom… - csuklott el Lucille hangja, és simogatni kezdte a férfi selymes haját.

- Ne merd többé szóbahozni! – sziszegte Loki fojtott hangon.

- Tiszteletben tartom, és megértem. Bizonyára nagyon fáj a hiánya…

- Hallgass! – szólt rá Loki dühösen. - Hallgass… – szorította magához a lányt még erősebben, mintha tőle várna oltalmat.

Lucille-nek elszorult a torka, pedig mondani akart valami biztatót, meg akarta nyugtatni az istent, de egyszerűen nem bírt megszólalni. A sírás határán állt.

Remegő kézzel a férfi keze után nyúlt, de nem merte megfogni. Loki azonban látta a tétovázását, és megragadta a lány kezét. Lucille biztatóan megszorította az ujjait, és felnézett rá.

Megrendülve látta, hogy az isten gyönyörű kék szemében mély szomorúság ül. Legszívesebben megcsókolta volna, de ehelyett reszketve végigsimított az arcán a másik kezével.

- Szentimentális emberlány… - suttogta a férfi keserű mosollyal.

- Tudom… - gördült le egy könnycsepp Lucille arcán, majd Loki mellére hajtotta a fejét, aki szorosan a karjába zárta.