6. fejezet

Sziasztok!

Köszi az eddigi négy feliratkozót! :) Itt az új fejezet, leírnátok, kérlek, hogy tetszett? :)

Másnap reggel Lucille mosollyal az ajkán ébredt, a kispárnáját szorongatva. Gyönyörű, tavaszias időre virradt. Az erkély tárva-nyitva volt, és lengedezett a szélben az átlátszó selyemfüggöny. A lány nagyot nyújtózott, és felállt. A párkányhoz ment, és rákönyökölt.

Vele szemben Thor új rezidenciája állt, és legnagyobb döbbenetére megpillantotta a férfit… a torony tetején. Csupán egy szál alsóneműt viselt, és a felhőket bámulta. Mi keresnivalója ott?

Lucille még egy kis ideig álldogált, majd szokásos reggeli fürdőjére indult. Legalább fél órán át áztatta magát a gőzölgő, illóolajos vízben.

Ezután felöltözött, és elindult a végtelenbe zúduló vízesés felé. Lenyűgözte a hely, és az erdő, ami körülvette. Titokban remélte, hogy találkozik Lokival. De mikor odaért, nem Lokit találta ott, hanem Thort. A férfi a parton ült, és lábát belelógatta a folyóba. Nagyon tűnődhetett valamin, mert összerezzent, amikor leült mellé.

- Üdv – köszöntötte a lány az istent.

- Lucille! Üdv.

- Láttalak a tetőn.

- Jó ötletnek tűnt kiülni.

Thor felvett maga mellől egy kavicsot, és beledobta a vízbe. Felsóhajtott, és a távolba révedt, mint aki gondolatban egészen máshol jár.

- Mi bánt?

- Utál engem.

- Ki?

- Sif. Pedig nem mondtam neki semmi rosszat! De ő mégis haragszik rám valami miatt.

- Hogyhogy? Mi oka lenne rá? Hisz ő nagyon… kedvel téged. – Lucille próbált finoman fogalmazni, mert tudta, hogy Thor nincs tisztában Sif iránta táplált érzéseivel.

- Igen, és én is őt! Meg is mondtam neki, hogy örökké barátok leszünk.

Lucille homlokon csapta magát. „Thor tényleg vak!”

- A… barátság fontos – köszörülte meg a lány a torkát.

- Ő a legjobb barátom! – mondta Thor szenvedélyesen. – De amikor ezt mondtam neki, ő nem felelt semmit, csak vádlón nézett rám, és elviharzott. Felkerestem a szobájában, de azt mondta, hagyjam őt békén. Nem értem…

„Szerelmes beléd, és nem akar örökké barát-szerepet betölteni az életedben!” – vágta hozzá majdnem Lucille. De ehelyett csak megcsóválta a fejét, és felsóhajtott.

- Lehetséges, hogy akaratodon kívül bántottad meg őt… - próbált meg óvatosan utalgatni Lucille.

- Hm, az is lehet. – Thor eltűnődött, majd hirtelen fény gyúlt a szemében. – Tudom már…!

- Mi az?

- Reggel egymás mellett ébredtünk… meztelenül. Azt hiszem, megártott a méhser… - vakarta meg Thor a tarkóját.

Lucille-nek kikerekedett a szeme.

- Hogy… mi? Ti akkor…?

- Semmire sem emlékszem, és Sif sem. Rájöttem, valószínűleg azért dühös rám, mert nem tart engem vonzónak, és…

Lucille-nél most szakadt el a cérna, eddig bírta.

- Nem lehetsz ennyire vak!

Thor meglepődött arcot vágott.

- Tessék?

- Hát nem veszed észre? Sif bolondul érted!

- Úgy érted, hogy…? – kerekedett ki az isten szeme.

- Igen. Úgy.

- Nem, az nem lehet… Hisz legjobb barátok vagyunk! Miből gondolod ezt?

- Miért keltetek volna egymás mellett meztelenül?

- Csak a méhser… - legyintett az isten, de látszott rajta, hogy elbizonytalanodott.

- Neked nem is számított, ki van melletted? - vonta fel a szemöldökét Lucille. „Pasik…”

- Abban az állapotban semmi nem számított. Azért sem emlékszünk valószínűleg.

- Nos, ami azt illeti… Nem azért nem emlékeztek – mosolyodott el Lucille titokzatosan, és szemérmetesen elpirult.

- Ezt meg hogy érted?

- Ez az egész Loki trükkje volt.

- Miért nem lepődöm meg… - csóválta meg a fejét Thor.

- Igazságszérumot csempészett mindenki italába, ami felszínre hozza a rejtett indulatokat és érzéseket. Ezért tört ki a verekedés a Nagyteremben, és ti ezért… - sütötte le a szemét a lány. – Viszont van egy mellékhatása is a szernek, mégpedig az, hogy az ember másnap nem emlékszik semmire.

- Honnan tudod mindezt?

- Loki monda - fordította el a lány zavartan a fejét.

- Nem emlékszem semmire a tegnapból… A verekedésre sem. De te akkor hogyhogy…?

- Láttam, hogy mindenki iszik, csak Loki nem. Ez gyanús volt nekem, ezért én úgy tettem, mintha innék, de közben nem. Elmentem méhserért, és amikor Loki nem figyelt oda, beleöntöttem egy kicsit a saját italomból. Odaadtam neki, és ő megitta, persze csak miután alaposan kikérdezett. Azt hitte, meg akarom mérgezni, ami nem is állt távol a valóságtól – kuncogott a lány.

- Átverted Lokit a saját trükkjével… - nézett rá az isten egyszerre elképedve, egyszerre elismerően.

- Valahogy úgy – pirult el Lucille szerényen.

- Ugye nem gorombáskodott veled? – villant meg Thor szeme.

- Nos… - vörösödött el még mélyebben a lány, ahogy felidézte az előző este történteket.

Ahogy Loki Friggáról beszél… Az a végtelen szomorúság és fájdalom a tekintetében… Erős karja, mely átfonta, és puha ajka érintése az ajkán…

Akaratlanul is hozzáért a szájához, és vágyakozva felsóhajtott.

Thor eközben végig őt nézte, és szélesen elmosolyodott.

- Ezek szerint nektek is szép estétek volt…!

Lucille enyhén megrázta a fejét-az isten kijelentésétől visszazökkent a valóság talajára.

- Mi… mi nem… Mi csak… – nevetgélt zavarodottan.

- Mi történt? – vigyorgott az isten.

- Hát… csókolóztunk – hebegte a lány.

- Tudtam! Ami azt illeti, kezdtem már aggódni érte…

- Mert?

- Ezer év alatt nem sok nővel láttam… Mondanám, hogy sok boldogságot, áldásom rátok, de mivel róla van szó, így azt mondom, vigyázz vele. Loki veszélyes, és kiszámíthatatlan.

- Igen, tapasztaltam… - húzta el a száját Lucille keserűen.

- De ha valaki, hát te tudsz hatni rá.

- Azt mondod? – csillant fel Lucille szeme reménykedve.

- Azt. Emlékeztetsz anyánkra…

- Oh… Frigga?

Thor bólintott.

- Ő volt a Szeretet Istennője, és méltán kapta ezt az elnevezést. Nem volt nála jobb, szeretetteljesebb és kedvesebb.

- Sajnálom… - szorult össze Lucille szíve, és visszaemlékezett arra, hogy Loki is ugyanilyen elismeréssel beszélt róla. Ő volt az egyetlen, akit önzetlenül, tiszta szívéből szeretett. Frigga valóban rendkívüli személyiség lehetett, ha tudott hatni a trükkök, hazugságok, és csalás istenére. Még az ő jégszívét is felolvasztotta.

- Bár ismerhettem volna…

- Kedvelt volna téged. Jane-t is elfogadta.

Ahogy Thor szóbahozta Jane-t, hirtelen beléhasított, hogy Loki átverte a férfit. Szóra nyitotta a száját, hogy elmondja neki, de végül mégsem tette, és nem csak azért, mert Loki megfenyegette.

„Teljesen összezavarnám Thort. Mostanra úgy tűnik, kiheverte Jane-t, és itt van Sif, aki talán évszázadok óta szerelmes belé. Ez az egész akár még jól is elsülhet. Loki bosszút akart állni, de akaratán kívül épp az ellenkezőjét érte el. Thorhoz úgysem való egy halandólány, hisz nincs közös jövőjük.” – Ahogy ezt végiggondolta, fájdalom hasított belé.

Hisz ő is halandó-„emberlány”- ahogy Loki szokta mondani. Ha össze is jönnek, csak ideig-óráig, hisz száz év csak egy csepp az örökkévalóság óceánjában. Loki szenvedni fog az elvesztése miatt, ahogy most szenved Frigga hiányától. Ez túl sok lenne a lelkének, ami már így is darabokban hever. Lehet, mégsem olyan jó ötlet belemenni ebbe… Loki érdekében. Lehet, az lenne a legjobb, ha már az elején véget vetne ennek, mielőtt bármi is elkezdődne. Igen, ez a helyes. Erős lesz, és nem hagyja magát! De ha van erre az egészre megoldás, hát ő kideríteni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy működjön a dolog kettejük között. De jelenleg Loki nem emlékszik semmire, és ugyanúgy a nullán állnak, ahogyan eddig is.

- Mi lesz veletek? Veled és Siffel?

- Jó kérdés... Én úgy néztem rá mindig is, mint a húgomra, és azt hittem, ő is úgy rám, mint a bátyjára. Meg sem fordult a fejemben, hogy ő esetleg többet érez.

- Szerintem egész csinos – somolygott Lucille.

Thor bólintott.

- Főleg így, fekete hajjal.

- Miért? – hökkent meg Lucille. – Nem ez az eredeti hajszíne?

- Eredetileg szőke haja volt, csak Loki megtréfálta, és levágta álmában a haját. Nagyon megharagudtam rá, és elküldtem Lokit a törpökhöz, akik szőttek Sifnek aranyhajat. Azonban drága öcsém nem volt hajlandó fizetni, ezért a törpök bosszúból elátkozták Sif haját, ami így elfeketedett. De nem bánom.

Lucille-t rázta a nevetés. Ez nagyon „Lokis”- húzás volt a részéről, abszolút kinézte az istenből. Elképzelte, ahogy Loki a békésen alvó Sif ágya fölé hajol, és lenyisszantja a haját. Remélte, hogy vele nem fog ilyet tenni.

- Nem jött össze Lokinak - vigyorgott Lucille.

- Nos, nem. Viszont, ha nem haragszol, felkeresem Sifet. Hátha nem vágja rám az ajtót… Mit gondolsz, mit kéne tennem, hogy kibékítsem?

- Elhívhatnád sétálni, és mondhatnád neki, hogy szépnek találod.

- Ő nem az a fajta nő, akit bókokkal le lehet venni a lábáról.

- Hidd el, tőled örülne a bóknak – mosolygott a férfira Lucille.

- Akkor megmondom neki, hogy szép a haja – nevetett Thor.

- Az jó lesz – hagyta helyben biztatóan a lány.

Thor biccentett, majd magához ragadta a Mjöllnirt, és elrepült vele.

Lucille egy darabig még üldögélt a parton, és hallgatta a madarak csivitelését, a lezúduló víz moraját, és nézte a fodrozódó hullámokat.

Boldognak érezte magát, és szurkolt Thornak és Sifnek. Úgy vélte, abszolút összeillenek, és kifejezetten jól mutatnak egymás mellett. Figyelte őket tánc közben, és egyszerűen jól esett rájuk nézni. Szinte látta, hogy szikrázik közöttük a levegő.

- Emberlány! Hát itt vagy – szólt hozzá egy jól ismert hang…

- Loki! – fordult hátra Lucille.

- Sejthettem volna, hogy itt talállak… Hol máshol - nézett rá lesújtóan. – Ennél szentimentálisabb helyet keresve sem találhattál volna!

- Én csak Thorral…

- Hahh…! - hördült fel az isten tömény megvetéssel. – Thor. Sejtettem. Szerelmes vagy belé!

- Hogy… mi? – kerekedett ki Lucille szeme.

- Ne mentegetőzz! Azt hiszed, nem tudom, miért találkoztatok? Engem próbálsz átverni? Engem?!

- Thor és köztem nincs semmi – szögezte le Lucille. – De miért érdekel ez téged?

- Nehogy azt hidd, hogy érdekel! Bármikor megkaphatlak.

- Ne legyél olyan biztos ebben…

- Valóban…? És mit tudnál tenni ellenem… egy isten ellen, emberlány?

- Megvannak a módszereim… Mindazonáltal nem feleltél a kérdésemre.

- Már feleltem. Nem érdekel – nézett a lányra morcosan, és leült mellé.

Lucille azonban látta rajta, hogy milyen feldúlt.

- Most viszont te felelj az én kérdésemre! – hangsúlyozta ki Loki az „én” szócskát.

- Mi lenne az?

- Belecsempésztél tegnap valamit az italomba. Igaz? – vonta kérdőre a lányt Loki.

Lucille magában mosolygott, de próbált pókerarcot vágni.

- Én…? – kérdezte ártatlanul.

- Igen, te! Ugyanis nem emlékszem semmire.

- Bizonyára a méhser. Nem kellett volna annyit innod!

- Tudod jól, hogy nem iszom. Én nem vagyok olyan, mint a „bátyám”.

- Hát, márpedig ittál, és részegen megpróbáltad felszedni Sifet – kuncogott Lucille. Természetesen egy szó sem volt igaz ebből, de olyan jólesett heccelnie Lokit. Néha neki is jár egy kis szórakozás.

- Egy ujjal sem érnék hozzá, még részegen sem!

- Nyugodj meg… Sif se hozzád. Fel is pofozott.

- Akkor már nem élne. Legközelebb találj ki valami jobbat, halandólány! Ki vele, mi történt?

- Táncoltunk, majd felmentünk hozzám, és te megcsókoltál, azután elvittél a karodban az ágyba.

- Álmodban…

Lucille-t rázta belül a nevetés, hisz tényleg ez történt. Csak azért mondta el, mert biztos volt benne, hogy Loki így fog reagálni, és nem hisz neki. Visszagondolva valóban olyan álomszerűnek tűnt az egész.

- De inkább te, mint Sif – fűzte hozzá az isten.

Lucille elpirult.

- Ez öhm… megtisztelő.

- Nem bóknak szántam. Nála mindenki jobb.

Lucille ebben erősen kételkedett, de nem tette inkább szóvá.

- Szóval mi van közted és Thor között?

- Mégis érdekel? – kérdezett vissza Lucille bujkáló mosollyal. Loki vállat vont.

- Higgy, amit akarsz.

- Már mondtam. Semmi. Véletlenül futottunk össze, és beszélgettünk.

Loki láthatóan megnyugodott a válaszától valamelyest.

- Szóval beszélgettetek…

- Csak nem féltékeny vagy?

- Thor annyit se ér, mint a kisujjam! – sötétült el az isten tekintete.

- Thor kedvel téged, és szomorú amiatt, hogy te így gyűlölöd.

- Jaj, szegény! Úgy sajnálom! De talán van okom rá!

- Thor próbál kedves lenni veled, de te folyton ellököd magadtól.

- Kedves…? Hahh…! – fonta Loki keresztbe a karját a melle előtt.

- Nem tudnál csak egyszer… csak egyszer túllépni a kicsinyes féltékenységen?

- Kicsinyes féltékenység?! Te nem tudod, milyen más árnyékában élni! Thor így, Thor úgy… Egész életemben ezt kellett hallgatnom! Elegem van! – Loki egész testében remegett az elfojtott indulatoktól.

Lucille megsajnálta, és együttérzően a vállára tette a kezét.

- Én megértem, és sa…

- Nem! Nem értesz semmit! - söpörte le a lány kezét magáról.

Lucille azonban nem hagyta magát, és ösztönösen átölelte a férfit.

Érezte, hogy Loki megdermed az érintésétől, de különös módon nem lökte el magától.

- Frigga is azt szeretné, hogy jóban legyetek – suttogta Lucille, bár félt, hogy ezzel túl messzire megy.

Ahogy ezt kimondta, az isten szaggatottan felsóhajtott, és görcsösen magához szorította a lányt.

- Sajnálom… - csuklott el Lucille hangja, és simogatni kezdte a férfi selymes haját.

- Ne merd többé szóbahozni! – sziszegte Loki fojtott hangon.

- Tiszteletben tartom, és megértem. Bizonyára nagyon fáj a hiánya…

- Hallgass! – szólt rá Loki dühösen. - Hallgass… – szorította magához a lányt még erősebben, mintha tőle várna oltalmat.

Lucille-nek elszorult a torka, pedig mondani akart valami biztatót, meg akarta nyugtatni az istent, de egyszerűen nem bírt megszólalni. A sírás határán állt.

Remegő kézzel a férfi keze után nyúlt, de nem merte megfogni. Loki azonban látta a tétovázását, és megragadta a lány kezét. Lucille biztatóan megszorította az ujjait, és felnézett rá.

Megrendülve látta, hogy az isten gyönyörű kék szemében mély szomorúság ül. Legszívesebben megcsókolta volna, de ehelyett reszketve végigsimított az arcán a másik kezével.

- Szentimentális emberlány… - suttogta a férfi keserű mosollyal.

- Tudom… - gördült le egy könnycsepp Lucille arcán, majd Loki mellére hajtotta a fejét, aki szorosan a karjába zárta.