2014. november 29., szombat

5. fejezet - Miénk az éjszaka

Sziasztok!

Itt van az új fejezet, kiskorúak saját felelősségre olvassák el a szexuális tartalom miatt.



- Mit műveltél, Loki? – szegezte a férfinak a kérdést Lucille. Amikor kitört a verekedés, az isten a szobájába menekítette. – És ne mondd, hogy nem a te műved volt!
- Bevallom, igen. Én tettem, hogy bosszantsam azt az ostobát. – Lucille meglepődött azon, hogy ezt bevallotta neki, de ekkor hirtelen ráeszmélt:
- Kevertél valamit az italokba, igaz? – mosolygott a lány sokat sejtetően.
- Igaz.
- És mit?
- Igazságszérumot.
Ahogy ezt kimondta, Lucille szélesen elvigyorodott.
- Mire véljem ezt az arcot, emberlány?
- Semmi, semmi… - mosolygott ártatlanul a lány, és igyekezett visszafogni derűjét. Loki, a hazugságok istene végre igazat mond! Nem mindennapi lehetőség, és ő bizony ki fogja használni…
- Nem hiszek neked! Mindazonáltal a szérum a várt hatást eredményezte. Látod, halandólány, ez történik akkor, ha mindenki elkezd igazat mondani.
- Különös megoldás ez a hazugságok istenétől. De ez megmagyarázza, hogy miért vagy egyben a káoszé is.
- Valóban. A hazugság káoszt szül. Bámulatos, milyen gyorsan tanulsz! Egyenesen lenyűgöző – gúnyolódott, de a lány elengedte a füle mellett a megjegyzését.
- Mi történik azzal, aki megissza a szérumot, azonkívül, hogy igazat mond? Van valamilyen mellékhatása? – faggatta tovább Lucille.
- Bájos, hogy így aggódsz magadért! – mosolygott gonoszul Loki. – A szérum elfogyasztása után a használójának felszínre törnek az elfojtott érzései. Másnapra azonban elmúlik a szer befolyása, és az illető nem fog emlékezni semmire, amit a hatása alatt elkövetett. – Loki kilépett az erkélyre, és rátámaszkodott a korlátra. Lucille követte, és ő is így tett. Hosszú csend állt be.
- Most mire gondolsz? – érintette meg a lány az isten vállát, aki erre összerezzent.
- Arra, hogy vajon Frigga lát-e engem a Holtak birodalmából… – sóhajtott fel Loki szomorúan.
- Hiányzik…? – csúsztatta le Lucille a kezét Loki kézfejére, amit megszorított.
- Mindennél jobban – ködösült el az isten tekintete, majd megvillant a szeme, és szembefordult a lánnyal. – Te belecsempészted a szérumot az italomba, igaz?!
- Nos, én... – vette el a kezét.
- Igaz?!
- Igaz… - sütötte le a szemét Lucille.
- A saját trükkjeimmel akarsz átverni? Hm, ez tetszik!
- Ennek örülök.
- Ne örülj annyira. Tudod, én vagyok a hazugságok istene…
- És rád nem hat?
- Dehogynem.
Lucille szélesen elmosolyodott.
- Meg ne próbáld…
- Mit? Eszem ágában sincs kihasználni a helyzetet. – Pedig dehogynem volt, ám ezt nem kötötte a férfi orrára.
Loki gyanakodva méregette, de úgy ítélhette, hogy igazat mond, mert megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Nem is ajánlom! Nekem viszont kedvem támadt – jelent meg egy ravaszkás mosoly a szája sarkában. – Nos, emberlány, felelj! Mit érzel irántam?
Lucille-ben megfordult, hogy Loki csak azért kérdezi ezt, hogy utána felhasználhassa ellene, de úgy döntött, nem hagyja magát, ezért visszakérdezett:
- Miért érdekel?
- Itt most én kérdezek. Szóval?
- Ezt csak azért kérdezed, hogy utána ezzel szívathass, igaz?
- Lóvá akarsz tenni, mi? – Lucille majdnem felkuncogott a hasonlaton, mert eszébe jutott az a „bizonyos” mítosz Lokiról és a csődörről.
- Nem tagadom.
- Sajnálom, de ez nem fog sikerülni. A trükkök, hazugságok, és káosz istenével állsz szemben!
- Ahhoz képest te is megittad az igazságszérumot. Átvert téged egy egyszerű halandólány!
- Nehogy azt hidd, hogy nem tudtam! Saját önszántamból ittam meg, máskülönben nem mertem volna őszinte lenni veled. Azt akartam érezni, ha csak egy múló éjszakára is, hogy számítok valakinek.
Lucille mélyen megrendült az isten szavaitól. Megdöbbentette, amit mondott, nem hitte volna, hogy Loki így érez. Szomorúan felsóhajtott, majd félszegen átölelte a férfit.
- Nekem számítasz – suttogta.
- Te boszorkány… Kimondattad velem. Ezért még megfizetsz!
- Azért mondtad ki, mert a szérum előhozta ezt az oldaladat. Az igazi oldaladat.
- Szóval ez lenne az igazi oldalam…? Könyörgöm, ölj meg…
Lucille felkuncogott, és ráhajtotta a fejét az isten mellére. Loki felsóhajtott, majd tétován a karjába zárta a lányt. Lucille meglepődött a mozdulattól, de nagyon is jólesett neki.
- Miért érzed úgy, hogy nem számítasz senkinek?
- Frigga volt az egyetlen, akinek igen. De ő már… - csuklott el a hangja, és görcsösen belekapaszkodott a lányba. Lucille próbálta tartani magát, de érezte, hogy egy könnycsepp legördül az arcán. Szinte érezte a férfiból áradó mély keserűséget.
- Annyira sajnálom…
- A sajnálatod nem hozza vissza őt.
- Ha kívánhatnál egyvalamit, mi lenne az…?
- Hogy újra éljen… Rajta kívül senki se szeretett, ő volt az egyetlen, aki megértett, az egyetlen, akihez fordulhattam.
- Most itt vagyok én. Rám… rám is számíthatsz. Tudom, hogy nem pótolom őt, de szeretném, hogy tudd: én itt vagyok melletted.
- Amíg el nem árulsz, vagy be nem csapsz – szólt hűvösen Loki, és kibontakozott az ölelésből. A kanapéhoz ment, ami az erkélyre nézett, és leült rá. Rákönyökölt a karfára, és elnézett. Lucille helyet foglalt mellette.
- Te tényleg ezt feltételezed rólam…? – kérdezte, és érezte, hogy szívébe jeges kéz markol.
- Odin is hazudott nekem. Azt mondta, szeret, és én vakon megbíztam benne. Azt akartam, hogy engem is elismerjen, hogy egyenrangúként kezeljen Thorral. De minden csak neki jutott… Hírnév, dicsőség és megbecsülés. Thor fénye beárnyékolt, és a kirekesztettséget és a magányt hagyta osztályrészül. És minél fényesebben ragyogott, rám annál nagyobb árnyékot vetett.
Lucille-t megrázta az isten vallomása, és egyszeriben megértette, hogy Loki miért lett olyan, amilyen.
- De már nem vagy egyedül – próbálta a lány jobb kedvre deríteni, és kissé esetlenül, tétován hozzábújt. Teljesen önkéntelen volt ez a mozdulat, úgy érezte, így helyes. Fejét belefúrta az isten mellébe, karjával pedig szorosan átölelte. Loki ekkor az ölébe vonta, amire a lány felhúzta a lábát, és összegömbölyödött. Az isten úgy szorította magához, mintha ez lenne az utolsó nap a földön.
- Ne engedj el… – lehelte Lucille maga elé.
- Nem is engednélek!
- Bárcsak emlékeznénk erre holnap… - sóhajtott fel a lány egyszerre vágyakozva, egyszerre szomorúan.
- Talán nem is baj, hogy nem fogunk…
- Ezt meg hogy érted?
- Így bármit megtehetünk, amit eddig nem mertünk…
- Mire… gondolsz? – akadt el Lucille lélegzete, és érezte, hogy az a furcsa bizsergés a gyomrából a szívébe kúszik. Fülig elvörösödött, és örült, hogy az arcába hull a haja. Loki azonban a füle mögé tűrte a tincseit, és jobb kezével finoman megfogta az állát, kényszerítve, hogy a lány a szemébe nézzen. Lucille elveszett az isten gyönyörű, jégkék tekintetében, ami egyszerre dermesztette meg minden porcikáját, és egyszerre öntötte el bensőjét forró láva. Az ereiben folyékony tűz folyt vér helyett, elméjére vörös köd ereszkedett, ami elhomályosította minden érzékét. Akaratlanul elkezdte közelíteni a fejét a férfié felé, és amikor már csak egy elmosódott foltot látott belőle, lehunyta a szemét. Loki a kezét felcsúsztatta a gerince mentén, és beletúrt a hajába. Lucille megborzongott, majd száját enyhén elnyitotta, hogy találkozhasson az istenével… Ajkaik forrón egymásra tapadtak, majd érzéki táncra perdültek nyelveik.
Eleinte óvatosan, puhán csókolták egymást, mintha attól tartanának, hogy a másiknak ellenére van, de miután rájöttek, hogy ez koránt sincs így, mindketten felbátorodtak. Loki a két kezébe vette a lány arcát, és egyre határozottabban, szenvedélyesebben csókolta az ajkát. Lucille ráfonta a karját az isten nyakára, és lázasan körözni kezdett nyelvével a szájában. Szívük szaporán vert, és amikor elhúzódtak egymástól, mindketten kissé kapkodva vették a levegőt.
- Uh… - szaladt ki önkéntelenül Lucille száján, és mélyen Loki csillogó szemébe fúrta az ő szemét. Nem tért egészen magához, és ahogy látta, az isten sem. Csak néztek egymásra, ki tudja, mennyi ideig. Az isten eközben gyengéden cirógatta a lány arcát a kézfejével.
- Álmodom...? – szólalt meg végül Lucille elrévülve. – Ha igen, nem akarok felébredni…
- Talán álom… Mit számít – biccentette Loki a homlokát a lányéhoz.
- De ha holnap felébredünk… - nyelt egyet Lucille.
- Shh…! Most éjszaka van. És az éjszaka csak a mienk… Nem veheti el senki se tőlünk.
- De… - kezdett bele Lucille, ám Loki beléfojtotta a szót azzal, hogy ajkát lágyan az ajkára tapasztotta. Lucille fejéből minden kiröppent, minden kétsége elmúlt, és átadta magát a csóknak.
- Szóval… mit érzel? – tette fel újra a kérdést a férfi, és sejtelmesen elmosolyodott.
- Én… én azt hiszem…
- Mit hiszel…?
- Hogy… - nyelt egy nagyot, majd égő tekintetét belefúrta az istenébe. - … hogy szerelmes vagyok beléd. Régóta.
A lány megremegett, ahogy ezt kimondta, és lesütötte a szemét. „Ha most visszautasít… ha kigúnyol, valami végérvényesen összetörik bennem.”
Rettegett az isten reakciójától, de már nem volt visszaút. Kimondta.
- Régóta…? – ismételte suttogva a férfi, ízlelgetve a szót. Meglepettnek tűnt, mint aki nem akarja elhinni. A lány alig észrevehetően bólintott. Loki ekkor hevesen utána kapott, és magához szorította.
Lucille belefúrta a fejét a nyakába, és beszívta a jellegzetes, kellemesen fűszeres illatát. Loki ráhajtotta a fejét a lányéra, és kezével simogatni kezdte a haját. Hosszú, hosszú ideig voltak így, és hallgatták egymás szívverését. Kellemes volt ez az állapot, olyannyira kellemes, hogy Lucille teljesen belesüppedt, és úgy érezte, menten leragadnak a szemei. Felsóhajtott, és még jobban összegömbölyödött.
- Csak nem álmos valaki…?
- Egy… egy kicsit.
Az isten ekkor megfogta a lány vállát, míg kezével a térde alá nyúlt, és felkapta, majd az ágyába vitte. Lefektette, és leült az ágya szélére. Lucille megszorította a kezét, és vékony, álmatag hangon így szólt:
- Aludj… aludj velem.
Loki – némi habozás után melléfeküdt, és magukra húzta a meleg takarót. A férfi átkarolta a lány nyakát, és a fejét rátette a fejére. Lucille az isten nyakába temette az arcát, és szorosan átfonta a derekát.
- Ez életem legcsodásabb estéje… - suttogta Lucille.
- Nekem is – válaszolt Loki, és megcsókolta a lány homlokát.
- Kár, hogy ebből semmire nem fogunk emlékezni…
- Ha emlékeznénk, sohasem tettük volna meg.
- Talán… talán idővel. Ha készen állunk arra, hogy őszinték legyünk egymással.
Loki nem felelt semmit. Hosszú hallgatás állt be, és közben légzésük és szívverésük egyre nyugodtabbá, egyenletesebbé vált.
A férfi felemelkedett az ágyról, amikor Lucille álomba szenderült, de még távozóban óvatos csókot lehelt a feje búbjára.
- Jó éjt, Lucille.

***

Thor és Sif eközben próbált rendet tenni a dulakodók között. Körülbelül egy óra harc után azonban feladták, mert túl sokan voltak, és kissé ki is merültek. Vagy két tucat zavargót levertek, akik nyöszörögve hevertek a földön.
- Na jó… Ebből elég volt – szólt oda Sif Thornak, miután három ember is rárontott.
- Igazad van. Menjünk vissza a toronyba, és folytassuk az ivást! – fordult sarkon a férfi, és a hóna alá csapott egy méhseres hordót.
- Te ezt mind meg akarod inni? – nevetett fel Sif.
- Méghozzá veled együtt! – vágta hátba a nőt.
- Részemről rendben! Nem vagyok semmi jónak az elrontója – vágta ő is hátba viszonzásul.
Amikor a toronyba értek, mindketten levágódtak a kanapéra. Thor megnyitotta a hordó csapját, és alátette a korsóját. Azután Sifét töltötte meg, és odaadta a nőnek. Koccintottak, majd lehúzták pár kortyra.
- Én nyertem! – csapta le a nő a korsót erősen a tölgyfaasztalra.
- Igazán? Akkor ezt csináld utánam! – vigyorgott Thor, azzal megnyitotta újra a csapot, és aláfeküdt. Sif megcsóválta a fejét, majd jól megtekerte a csapot, így a méhser valósággal kirobbant a hordóból, bele Thor arcába. A férfi prüszkölt és köhögött, amire Sif elállította a csapot. Annyira nevetett, hogy még a könnye is kicsordult, és a térdét verdeste.
- Na, megállj…! – vetette rá magát a nőre, és leteríttette. Kezével megragadta a nő csuklóját, és lefogta a feje felett. Egy futó pillanatra elmélyülten egymás szemébe néztek, de a varázs megtört, mert Sif nem hagyta magát, és megpróbált kiszabadulni. De Thor erős teste odaszegezte a kanapéra, hiába vergődött, akár egy fogságba esett állat.
- Nem szabadulsz!
- És? Most mi lesz? Mit fogsz tenni velem? Halálra csiklandozol?
Thor játékosan elvigyorodott, majd odahajolt a nő nyakához, és belefújt. Sifet kirázta a hideg, és összerezzent. A férfi lehelete csiklandozta, ugyanakkor jóleső borzongás futott végig rajta.
- Hagyd… abba… - kacagott, és felhúzta a lábát, hogy eltolja magától a másikat.
- Nem kegyelmezek! – fújt bele a férfi újra a nyakába.
Sifnek azonban sikerült kiszabadítani a karját, és megrántotta Thor hosszú haját.
- De én sem!
A nő hátrafeszítette a férfi fejét a hajánál fogva, majd megragadta a vállát, és eltolta magától. Ráült a combjára, és fölényesen vigyorgott le rá.
- Most fordult a helyzet!
- Nekem így is jó – mosolygott derűsen Thor, és átkulcsolta a kezét a feje alatt. Sif erre elvörösödött, és leszállt róla. A férfi felült, és összeborzolta a nő haját.
- Rendben, egyezzünk ki döntetlenben. De csak ha koccintasz velem!
- Legyen!
Thor ismét megtöltötte a korsókat, és kissé hevesen összecsapták őket, aminek következtében kilöttyent pár csepp. Egymásra néztek, és gyorsan lehúzták a korsók tartalmát. Mindketten érezték, hogy kezd a fejükbe szállni. A férfi a tekintetét rajtafelejtette a nőn, és tűnődve szemlélte.
- Mi az? – kérdezte Sif, és próbálta leplezni zavarát, de enyhe pír jelent meg az arcán.
- A szemed. Szép. Vak voltam, hogy nem vettelek eddig észre.
- Én mindig is láttalak téged.
- Hát, elég feltűnő vagyok! – nevetett fel Thor, és újra töltött.
- Öö, biztos jó ötlet ennyit inni?
- Biztos! – húzta le.
- Csak nehogy úgy járj, mint a múltkor…
- Miért, hogy jártam…?
- Nem emlékszel?
- Csak arra emlékszem, hogy a tetőn ébredem meztelenül. De hogy kerültem oda?
- Felmásztál, miután közölted, hogy meleg van, és te onnan akarod nézni a csillagokat.
Thor megvakarta a fejét, majd nagy lendülettel levágta a kezét a combjára… azonban elvétette a mozdulatot, és így Sifét találta el. Egymásra néztek, majd Thor zavarodottan elhúzta a kezét.
A nő ekkor a korsója után nyúlt, és beleivott, azonban félrenyelt, és köhögőroham tört rá. Thor hátba vágta, és aggódva nézett rá.
- Jól vagy?
- I… igen. Azt hiszem, elég volt mára az italból. Kezdem különösen érezni magamat.
- Mit érzel? – A férfi a kezét a nő hátán hagyta, és felcsúsztatta a nyakára. Sif erre összerezzent.
- A fejem… Szédelgek.
- És még mit érzel? – túrt bele a férfi a hajába, és közelebb ült hozzá.
- A… a szívem tájékán furcsa bizsergést.
- Meg kéne látogatnod egy gyógyítót – mosolyodott el Thor, és rátette a kezét a nő kalapáló szívére.
- Thor!
- Igen…? – kérdezte, és lassan elkezdett közelíteni a fejéhez.
- Mit… mit művelsz? – nyelt egyet.
- Oh… bocsánat… Az alkohol – mentegetőzött, és elhúzódott a nőtől.
- Ne! Maradj – kulcsolta rá Sif az isten nyakára a karjait, amire a férfi magához vonta, és belenézett a szemébe. – Csak… meglepődtem.
- Én is.
 Mit akartál?
- Megcsókolni. – Ahogy ezt kimondta, kikerekedett a szeme.
- Te… tessék? – suttogta Sif.
- Meg akartalak… akarlak csókolni – ismételte a férfi döbbenten, akadozva, mint aki csodálkozik azon, hogy ezt tényleg ő mondta.
- Csak... csak az alkohol miatt. Józanul nem akarnál – sóhajtott fel keserűen.
- De, igen. Akarlak – kapott Sif után, azzal szenvedélyesen megcsókolta.
A nőnek egy pillanatra megállt a szíve, hogy aztán kétszer hevesebben kezdjen el dobogni. Beletúrt a hajába, és lázasan visszacsókolta. Erre várt már hosszú évszázadok óta…

Gyermekkorában kezdődött az egész. Mindig is rajongott Thorért, felnézett rá, és mindennél jobban szeretett vele lenni. Hamarosan a naiv, ártatlan érzései szenvedélyes, viszonzatlan szerelembe csaptak át. Nem merte elmondani Thornak, mert félt attól, a férfi csak a húgaként tekint rá. És úgy is viselkedett vele, akár a húgával. Próbálta elnyomni az érzéseit, de újra és újra felszínre buktak. Amikor kezdte elfogadni, hogy köztük nem lehet soha, semmi, többször is idegen férfiak ágyában kelt reggelente, és sohasem értette, hogy került oda. Szíve azonban minduntalan visszahúzott Thorhoz, de már nem táplált hiú reményeket. Amikor Jane megjelent a színen, végérvényesen beletörődött abba, hogy soha nem lehet Thoré.
És most, amikor már elfogadta a keserű tényt, Thor hirtelen közli, hogy meg akarja csókolni… Újra előtörtek belőle szunnyadó érzései, erősebben, mint valaha. Képtelen volt ellenállni neki, úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta… Kétségbeesetten, vadul csókolta, és azt kívánta, bár örökké tartana a pillanat.

Fogalma se volt, hogy kerültek az ágyra, de azon kapta magát, hogy Thor egész testével rajta fekszik, és jószerével szaggatja róla a ruhákat… Innen már nem volt megállás, nem akart, és nem is tudott volna nemet mondani, még annak a tudatában sem, hogy Thor csak azért esett neki, mert többet ivott a kelleténél. Nem érdekelte.
Őrült szenvedély kerítette hatalmába, és megszabadította magát a feleslegessé vált ruhadaraboktól. Most eszmélt rá arra, hogy a férfi csupán egy alsóneműt visel.
Végignézett rajta - izmos, kidolgozott felsőtestén, gyöngyöző homlokán, széles nyakán, amin lüktettek az erek… Tekintetét végül az isten égkék, izzó szemébe fúrta, majd aprót sóhajtott.
A következő pillanatban ajkaik mohón, elemi hévvel egymásra tapadtak. Thor végigsimított a nő derekának a vonalán, majd megmarkolta a combját. Testük tűzben égett, és Sif végighúzta az ujjait Thor gerince mentén, egészen az alsóneműje vonaláig. Habozott egy pillanatig, majd egy mozdulattal megszabadította tőle. A férfi ekkor szétfeszítette a combját, majd mélyen belenézett a nő vággyal teli szemébe. Sif egy lökést érzett altestében, majd újból egymás ajkainak estek. Bele-belenyögtek a csókokba, testük lágyan egymáson hullámzott; a pillanat végtelenné nyúlt… csak ők léteztek, semmi és senki nem számított. Érezni akarták egymást, és egyre szenvedélyesebbé, lázasabbá vált ritmikus táncuk…
Thor ujjai végigszántottak Sif ében haján, miközben gyengéden csókolta és harapdálta a nyakát. A nő körmei enyhén belevájtak a férfi bőrébe, olyan erősen szorította magához. Az isten lökései felgyorsultak, és légzése és szívverése egyre szaporábbá vált. Kapkodták a levegőt – arcuk kipirult, és testükön egyszerre futott végig a mindent elsöprő, elemi érzés… Egy pillanatra minden kitörlődött az elméjükből, majd Thor egy mély hördülés kíséretében a nőre hanyatlott, és fejét belefúrta Sif nyakába. Hosszú percekig voltak így, amíg sikerült lenyugtatniuk kalapáló szívüket és feldolgozni a történteket.
Ekkor Thor lehemperedett róla, és hanyatt vágta magát. Sif mélyet sóhajtott, majd rátette a fejét az isten mellére, aki erre a karjába zárta.
- Ez… tényleg megtörtént…? – suttogta a nő.
- Magam is alig merem elhinni. Ez… ez… - kereste a szavakat, de túl sok minden kavargott benne.
- … csodálatos volt – fejezte be a mondatát sóhajtva a nő, és magukra húzta a sötétkék takarót.
- Ilyen egyáltalán… lehetséges?
- Milyen?
- Ez az egész annyira… annyira… Ilyet még soha nem éltem át – kezdte el lágyan simogatni Sif haját.
- Én sem – vallotta be a nő.
- Akkor jó volt?
- Mindennél jobb. Erre vártam már mióta… Csak féltem, hogy te a húgodként tekintesz rám.
- Ha az lennél, ez most elég kínos lenne – mosolyodott el Thor.
- Az biztos. Bár végülis… Lokiról is most derült ki, hogy nem a testvéred. Ki tudja, Odin még miket nem mondott el… - kuncogott Sif.
- Szerintem jobb, ha nem tudjuk, és nem gondolunk bele – nevetett fel az isten.
- Szerintem is.
Sif még közelebb húzódott a férfihoz, majd lehunyta a szemét, és pár perc múlva már álomföldén járt. Thor egy darabig nézte az alvó nőt, gyönyörködött az arcában, simogatta a haját, majd az ő pilláira is álom nehezedett.

Sif ébredt fel először, és amikor észrevette a mellette békésen hortyogó, anyaszült meztelen férfit, és rájött arra, hogy ő is az, felsikoltott. Thor erre felriadt, és felült. Sif gyorsan maga elé kapta a takarót, és lángoló arccal nézett rá.
- Mi… mi történt? – kérdezte remegő hangon, összezavarodva.
- Nem emlékszem… - ráncolta össze Thor a szemöldökét.
Tekintetük ekkor az üres üvegekre és korsókra tévedt.
- Valószínűleg megártott egy kicsit a méhser… - vakarta a fejét.
- I… igen, minden bizonnyal.
- Öö… Hú. – Thor csak ennyit bírt kinyögni.
- Én… én azt hiszem… Jobb, ha most megyek.
Sif sietve felkapkodta a ruháit a földről, és ügyetlenül beléjük bújt. Thor eközben illedelmesen elfordult, és ő is magára kapta az alsóneműjét.
- Sif… - nyúlt a férfi a keze után.
- Mi az…?
- Bármi is történt közöttünk az éjszaka, nem szeretném, hogy befolyásolja a kapcsolatunkat. Örökké a barátom maradsz – nézett rá nyílt tekintettel, biztatóan.
Sif bekapta az ajkát, és magára erőltetett egy fájdalmas mosolyt. Mondani akart valamit, de úgy érezte, mintha szívébe tőrt döftek volna. Szeme szúrni kezdett, ezért nagyokat pislogott, hogy visszatartsa könnyeit. Ugyan tudta, hogy Thor ezt a lehető legártatlanabbul, legőszintébben mondta, azért, mert jót akart neki, mégis az ellenkező hatást érte el nála. Fájt a szájából hallani a szavakat: „Örökké a barátom maradsz.”
Szaggatottan felsóhajtott, azzal hátat fordított a férfinak. Ahogy kilépett az ajtón, kitört belőle a sírás. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése